Japánban bár hamar megjelent az új koronavírus, világszinten is kiemelkedően alacsony maradt a fertőzöttek és halálesetek száma, dacára annak, hogy nem végeztek tömeges tesztelést és karanténintézkedéseket sem hoztak. Szakértők szerint ez vélhetően több dolog összejátszásának köszönhető, a spekulációk a korai kontaktkutatástól kezdve a kulturális szokásokon és a célzott intézkedéseken át a vakszerencséig terjednek. Japán pedig nemcsak ebben különleges, hanem abban is, hogy a világ egyik legsikeresebb járványkezelése alatt valamiért zuhanórepülésbe kezdett a kormány népszerűsége.
Japánba már januárban megérkezett Kínából az új koronavírus, és a japán járványkezelés már februárban bírálatok középpontjába került, miután több mint hétszázan kapták el az azóta Covid-19 névre keresztelt betegséget a Jokohamában horgonyzó Diamond Princess nevű óceánjáró utasai közül. Később a rendkívül alacsony tesztelési adatok és a kormányzati intézkedések lazasága miatt jelentek meg vészjósló szakértői vélemények és beszámolók, sokan pedig azzal vádolták Tokiót, hogy az olimpiarendezés érdekében megpróbálja a szőnyeg alá söpörni a járványt.
Azóta az olimpiát elhalasztották, a tesztelés alig nőtt (csupán a lakosság 0,2 százalékától vettek mintát), nem rendeltek el kijárási korlátozásokat, az irodáktól kezdve az éttermeken át a fodrászatokig számos üzlet nyitva maradt, és Dél-Koreával ellentétben a kormány mobilos applikációkat sem vetett be a betegség nyomon követéséhez. A járvány viszont csak nem robbant be, az áprilisi tetőzés után május végére a 126 milliós országban néhány tucatra csökkent a napi új fertőzöttek száma.
A kormány hétfőn bejelentette, hogy az ország többi része után a tokiói agglomerációban és az északi Hokkaidó szigetén is véget ért a járványhelyzet, és feloldják az eddig hozott, az európai intézkedésekhez képest lazának számító korlátozásokat. A miniszterelnök szerint ez a „japán modell” sikerének a jele, bár hogy mi a japán modell, az nem teljesen világos: egyelőre szakértők is feltételes módban beszélnek róla, hogy a kulturális szokásoktól kezdve a lakosság higiénia-érzékenységén át a célzott intézkedésekig pontosan milyen dolgok kombinációjának köszönhető a fertőzések alacsony száma.
A szkeptikusabb megszólalok inkább a vakszerencsének, mintsem a kormány rátermettségének tulajdonítják a relatív sikert. Ami még meglepőbb, hogy a jelek szerint a lakosság sem elégedett:
bár az ország a fejlett világ egyik legsikeresebb járványkezelését produkálta, felmérések szerint a kormány megítélése rengeteget romlott az utóbbi hetekben.
A hivatalos adatok szerint az ismert fertőzöttek száma kevesebb mint 17 ezer, a vírusnak eddig 820 halálos áldozata volt. Az aktív esetek száma 2300 körül jár (a legmagasabb szám 11 ezer volt), az utóbbi napokban az új megbetegedések száma néhány tucatra csökkent az áprilisi 700 fős csúcsról. Bár a nemzetközi összehasonlításoknak az adatgyűjtésbeli különbségek miatt nem sok értelmük van, az indikatív, hogy az egy főre eső japán halálozási arány a spanyol adat egy százaléka, a magyarénak 8 százaléka, alacsonyabb a németnél, és hasonló a tömeges tesztelést végző Dél-Korea adataihoz.
Bár az alacsony esetszámot sokan a tesztelés hiányosságaival magyarázzák, 21 nagyváros halálozási adatai szerint
az év első 13 hetében átlagos, a 14. héten az átlagosnál jóval alacsonyabb volt az influenzás és tüdőgyulladásos tünetekkel elhunytak száma.
A Nikkei üzleti lap szerint a tokiói agglomerációban 200 fővel magasabb a halálozás a szokásosnál, miközben a főváros 270 koronavírusos halálesetet tart számon. Az első, ezer fős mintán elvégzett antitesttesztek alapján Tokióban az emberek 0,6 százaléka, a fővárostól északra lévő északkeleti országrész 6 prefektúrájában (tartományában) 0,4 százaléka kaphatta el a koronavírust, azaz az első jelek szerint nagyon alacsony maradt az átfertőződöttség is. (A hatóságok egy további, 10 ezer fős mintavételt is bejelentettek már.)
Szuzuki Kazuto, a kormány álláspontjával szemben hagyományosan megértő politológus szerint a japán modell sikere nem véletlen. A stratégia egyik fő eleme a gócpontok (klaszterek) felkutatása és kezelése volt. Ez azon korai tapasztalatokon alapult, amelyek alapján relatíve nagy volt azok száma, akik kapcsolatba kerültek ismert fertőzöttekkel, de mégsem kapták el a vírust. Ebből arra következtettek, hogy a terjedés főleg kis számú „szuperterjesztőn”, azaz sok másik embert megfertőző betegeken keresztül történik, így az ilyen szuperterjesztők felkutatására és a kontaktkutatásra, a szuperterjesztők környezetében kialakuló járvány-gócpontok kezelésére összpontosítottak.
A tesztek alacsony számát az egészségügyi minisztérium azzal magyarázta, hogy azok célja nem a diagnózis felállítása volt, hanem a terjedés feltérképezése. A hivatalos magyarázat szerint mivel a koronavírus esetében nincs konkrét, univerzális gyógymód, a tünetek kezelése szempontjából nem lényeges, hogy valaki vírushordozó-e vagy sem, így is, úgy is tüdőgyulladásra kell kezelni. A tesztekre ehelyett a fertőzés terjedésének feltérképezése és lassítása érdekében van szükség, ami célzottabb hozzáállást igényel. Bár a kormány áprilisban (a lakossági bírálatok hatására) elkezdte növelni a tesztelési kapacitásokat, a pozitív minták száma a tesztelés növelésével párhuzamosan is esni kezdett, manapság a minták alig több mint egy százaléka pozitív.
A stratégia másik fő eleme az volt, hogy a vuhanihoz vagy észak-olaszországihoz hasonló teljes karantén helyett a vírus terjedése szempontjából kifejezetten veszélyes helyek és tevékenységek korlátozására szorítkoztak. A lakosságot arra szólították fel, hogy kerüljék a tömeget, a zárt tereket és a másokkal való közeli érintkezést, és a kormányzati intézkedéseket is ezen elvek vezérelték (a vonatkozó szavak angol fordításában ez lett a „három C”).
Amikor áprilisban nőtt a fertőzések száma, a kormány (hosszú hezitálás után) rendkívüli állapotot hirdetett, Tokióban például bezártak az iskolák, múzeumok, sport- és szabadidős létesítmények, színházak, mozik, karaokék, játéktermek, vidámparkok, klubok; lemondtak minden tömegrendezvényt; a kocsmáknak este nyolckor be kellett zárniuk, ahogy a munkában megfáradt közép- és felsővezetőknek megfelelő anyagi ellenszolgáltatás fejében női (vagy férfi) társaságot szolgáltató helyeknek is. Ezzel párhuzamosan a határokat is lezárták, a külföldi beutazások száma tavalyhoz képest 99,9 százalékkal csökkent.
A munka viszont a legtöbb helyen nem állt le, és a távmunka is korlátozott maradt: bár valamiért Nyugaton sokan gondolnak technológiai fellegvárként Japánra, a valóságban a kisebb és/vagy tradicionálisabb japán cégek informatikai infrastruktúrája kifejezetten gyenge, és egyes kiirthatatlan beidegződések (például a céges döntések lepapírozásához szükséges pecsételés) miatt sok feladat eleve nem is megoldható online. Egy YouGov-felmérés szerint például
mindössze 18 százalék volt az otthonról dolgozók aránya a járvány csúcsán, áprilisban.
Emiatt csúcsidőben a vonatok a rendkívüli állapot alatt is megteltek, sok étterem is nyitva maradt (bár a többség átállt házhozszállításra), az utcák ugyanakkor kijárási korlátozásoktól mentesen is üresek maradtak, az emberek nagy része magától is otthon maradt. A nyitva maradó boltok a bejárathoz kézfertőtlenítőket tettek ki, sok helyen feliratokkal figyelmeztették az embereket, hogy mikor a legkisebb a tömeg, mikor érdemes bevásárolni menni.
Szuzuki azt írja, azért nem volt szükség nagyobb szigorra, mert Japánban a téli influenza- és megfázásszezon alatt amúgy is teljesen általános a maszkviselés, emiatt a cseppfertőzéses terjedés veszélye alacsony; a japánok pedig amúgy sem szoktak olyan gyakran puszizkodni, kezet fogni, ölelkezni és egyéb, a terjedést segítő fizikai érintkezést elkövetni, mint mondjuk az olaszok.
Sigeru Omi, a japán „operatív törzs” egyik vezetője azt is kiemelte, Japánban jóval korábban indult a klaszterkutatás, mint Nyugaton; erős és megbízható az egészségügyi rendszer; az emberek pedig eleve nagyon ügyelnek a higiéniára. De olyan magyarázatok is előkerültek, miszerint a japán társadalomban nagyobb stigmát jelent a különcködés és a szabályok áthágása, ami a járvány kezelését is megkönnyítette. (A kormány angolul is hosszan magyarázza a lényegi elemeit.)
Ettől függetlenül a járvány legyőzéséhez vezető út korántsem volt egyenes és egyszerű. Áprilisban számos kórházban eszköz- és kapacitáshiány alakult ki, sőt kifejezetten a kórházakban kezdett terjedni a vírus. Közben az északi Hokkaidó szigetén, ahol a legsúlyosabb volt a helyzet februárban, a vészhelyzet feloldása után megérkezett a második hullám, és újra megnőtt a fertőzések száma. Amikor egy koronavírus-gyanús beteget szállító mentőautó fogadását 80 (!) kórház utasította el, a szalagcímek arról szóltak, a japán egészségügyi rendszer az összeomlás szélén áll.
Bár a helyzet nem bizonyult ennyire drámainak, a nehézségek valósak voltak. A mentős epizód részben annak a lenyomata, hogy nincs teljes központosított betegirányítási rendszer az országban, illetve hogy a japán egészségügyi intézmények jelentős részt magánkézben vannak, de a kezelésekért felszámolható árat az állam határozza meg, emiatt sok helyen nem akarták kezelni a jelentős potenciális veszélyt, de minimális bevételt jelentő koronavírus-gyanús betegeket. Az önkormányzati intézmények pedig nehezen bírták az áprilisi helyzetet, Oszakában például helyi intézmények kifogytak a védőruhákból, ezért arra kérték a lakosságot, hogy (a védőruhát helyettesítő) műanyag esőkabátok felajánlásával segítsék munkájukat.
A kormányzati sikernarratívát az ilyen incidensek mellett több szakértői vélemény is árnyalja. Hondzso Taszuku Nobel-díjas immunológus folyamatosan a tesztelés növelését hangsúlyozta, hasztalanul. Egy másik Nobel-díjas, Jamanaka Shinja biológus maga indított koronavírus-tájékoztató oldalt, mert úgy érezte, a hatóságok alábecsülik a vírus veszélyét, az emberek pedig nem jutnak megfelelő információkhoz a hivatalos forrásokból.
Szugaja Norio, a Keio Egyetem vírusspecialistája úgy vélte, Japán valójában nem mondható sikeresnek, mivel más ázsiai országokhoz viszonyítva még így is magas halálozást produkált, csak a nyugati világhoz képest alacsonyak a szigetországi adatok. Hondzso pedig nemrég egy ausztrál lapnak arról beszélt, még időre van szükség, hogy feltérképezzék, valójában hogyan is működött a „japán modell”, mindenesetre az orvosok és kutatók számára egyelőre
rejtély, hogy Japánban miért maradt ilyen alacsony a fertőzöttek és a halálozások száma.
A bizonytalanság közben a magyarázatok között pedig egyre érdekesebb teóriák is feltűntek, a TBS tévéadó egyik műsorában például azt bizonygatták, hogy a japán nyelv kiejtése kevesebbet juttat a levegőbe a szájüreg tartalmából, mint az angolé – a dolog tudományosságát valamivel csökkenti, hogy a tesztalany komikusan túltolta az angolt.
Abe Sinzó kormányfő népszerűsége ugyanakkor nem követte a járványtrendeket. A koronavírus okozta válság során világszerte megnőtt a vezetők népszerűsége, még az egyébként csapnivaló mutatókkal bíró Emmanuel Macron francia elnököt és Scott Morrison ausztrál miniszterelnököt is megszerette a nép. A nemzetközi trendek csupán három vezetőt kerültek el, a brutális káoszt kreáló Jair Bolsonaro brazil és Donald Trump amerikai elnököt – valamint Abét.
A közszolgálati NHK felmérése szerint 37 százalék elégedett a kabinettel, 45 százalék elégedetlen; a balközép Aszahi friss felmérésében 29-52, a még balosabb Mainicsi felmérése szerint 27-64 százalék az elégedettek és az elégedetlenek aránya. (Bár a kabinet népszerűtlensége ellenére a nagyobbik kormánypárt továbbra is toronymagasan a legnépszerűbb.)
Murakami Hiromi egészségpolitikai szakértő szerint emögött az áll, hogy a kormányzat „reaktív, láthatatlan és döntésképtelen” volt a válság alatt, és a teszetoszaságot a lakosság sem díjazta. Ezen álláspont szerint Abét gazdasági megfontolások vezérelték, az anyagi kártól tartva nem merte leállítani az országot, és az emberek egyéni felelősségére bízta a járványkezelést – így inkább a lakosságnak és a szerencsének köszönhető, hogy a szigetország relatíve könnyen megúszta a vírust, nem a kormánynak.
A potenciális okok között vannak olyan látványos bénázások, mint amikor a kormány közölte, hogy minden háztartásba kiküld kettő darab szövetmaszkot,ám ezekről kiderült, hogy kicsik, nehezen viselhetők, egyes szállítmányok koszosan érkeztek, ráadásul sok helyen hetekbe telt, mire kiszállították őket (sőt, volt ahol a járványhelyzet végéig nem is jöttek meg). Abe sokat vacillált a veszélyhelyzet kihirdetése előtt is, és a koalíciós partnerével való viták miatt a háztartásoknak ígért állami pénzügyi segítség is sokat késett, kiosztását pedig bürokrácia lomhasága is lassította. Egyes értékelések szerint az utóbbi hetekben relatíve karizmatikusan kiálló tokiói korményzó, Koike Juriko keményebb retorikája is árnyékot vetett a kormányra.
Egyes gondolatkísérletek szerint az emberek inkább a médiában megszólaló szakértőkkel azonosítják a vírus elleni harcot, mintsem Abéval, őt inkább a gazdasági helyzettel párosítják össze. Mások úgy vélik, hogy csupán arról van szó, Abénak és kormányának rossz a sajtója, amin tovább ront, hogy a jobbos kormányfő és nacionalista segédjei keménykedéssel próbálják pártjukra állítani a médiát.
Mindenesetre ha a cél a gazdasági kár elkerülése volt, az nem jött be: a Japán gazdaság már 2019 utolsó negyedévében mínuszba került, és az idei év első negyedévében is 3,4 százalékkal csökkent a GDP, vélhetően pedig a második negyedév sem hoz talpraállást. Egyes előrejelzések szerint 3 millió ember válhat munkanélkülivé a válság során, azaz az idei év rosszabb lesz, mint a 2008-2009-es válság.
A kormány május-június folyamán a lakosságnak fejenként 100 ezer jent (kb. 299 ezer forintot) oszt ki, az anyagi nehézségekkel küzdő diákoknak és családoknak további pénzt ígértek, és első körben a GDP 20 százalékára, második körben összesen 40 százalékára rúgó, történelmi léptékkel mérve is egészen hatalmas élénkítőcsomagot jelentettek be (bár a konkrét segítség lassúsága és a tervek ad-hoc jellege miatt a sajtó e téren is nekiment a kabinetnek).
Közben az ország lassan elkezd visszatérni a normális kerékvágásba. Tokióban például három lépésben terveznek újranyitni: először kinyitnak az iskolák, múzeumok, uszodák és edzőtermek, a kocsmák ráérnek 10-kor lehúzni a rolót, és 50 főig engedélyezik a rendezvényeket is. A második lépcsőben a színházak, mozik, esti iskolák és 100 fő alatti rendezvények is mehetnek, a harmadikban pedig kinyitnak a játéktermek és vidámparkok is, éjfélig lehet majd kocsmázni, a tömegrendezvények engedélyezett létszáma ezer főre nő.
Jelenleg a második lépcsőfok van terítéken, és ahogy minden más országban, szakértők Japánban is figyelmeztetnek a lazítás és a második hullám veszélyeire. Egyes helyek rendkívül óvatosak, a déli Fukuokában például műanyag arcvédővel a fejükön tértek vissza az iskolába a gyerekek. A kormány mindenesetre optimistának tűnik: hétfői hírek szerint júliustól az állam állná a belföldi szállodafoglalások árának felét, hogy beindítsák a teljesen lefagyott turizmust.
(Borítókép: Maszkot viselő emberek az utcán Tokióban 2020. május 12-én. Fotó: Etsuo Hara / Getty Images)