A kínai vezetés úgy döntött, hogy miután a helyi erők nem tudták leverni az egy éve tartó tüntetéseket, ők veszi a kezükbe a dolgokat, amit egy, Hongkongra vonatkozó nemzetbiztonsági törvény elfogadásával nyomatékosítottak. A hongkongi tüntetők szerint a terrorizmusra és szeparatizmusra hivatkozva akarják elhallgattatni őket, és a jövőben akár a kínai titkosszolgálatok vadászhatnak rájuk a névleg autonóm, kiterjedt szabadságjogokat élvező területen. Európát nem érdekli a dolog, Amerika pedig hiába ígért ellenlépéseket, inkább Kína egzecíroztatását szolgáló ürügyről, mintsem a demokrácia védelméről van szó.
Bár elemzők eddig sem jósoltak nagy sikert a tavaly tavasszal indult, és alacsonyabb részvétellel és kisebb-nagyobb megszakításokkal, de azóta is tartó hongkongi tüntetéshullámnak, csütörtökön a jelek szerint eljött a vég kezdete.
A Kínai Népköztársaság törvényhozása, az (a gyakorlatban a pártvezetés döntéseit megszavazó) országos népi gyűlése 2878 igen, egy nem szavazat és 6 tartózkodás mellett határozott egy, Hongkongra vonatkozó, a helyi „terrorizmus és szeparatizmus” megfékezését célzó nemzetbiztonsági törvény létrehozásáról. Peking szerint minderre a városban uralkodó káosz és az ott ólálkodó „külső erők” miatt van szükség.
A tüntetők félelmei szerint azonban a törvény nem a szeparatizmust és terrorizmust célozza, hanem megnyithatja az utat a demonstrációk erőszakos elfojtása és a kínai karhatalom bevetése előtt a névleg autonóm, a kínainál jóval szabadabb politikai, gazdasági és jogi rendszerrel rendelkező volt brit gyarmati területen. Emiatt aztán a lépést sokan Hongkong különleges státusának megvonásaként, szabadsága végeként értékelik.
A hongkongi kormány szerint minden rendben a törvénnyel; a jogi szakma értetlenül áll a dolog előtt; az Egyesült Államok Hongkong különleges kereskedelmi és pénzügyi státusának megvonásával fenyeget és azt hangoztatja, Peking növekvő befolyása további, hasonló epizódokhoz vezethet; az Európai Unió pedig magasról tesz az egész ügyre.
Mindenesetre Donald Trump amerikai elnök pénteken arra utasította kormányát, hogy kezdjék el felülvizsgálni a Hongkong számára biztosított gazdasági-kereskedelmi kiváltságokat.
Hongkongban tavaly tavasszal kezdődtek tüntetések egy törvénytervezet miatt, amely az ellenzék szerint lehetővé tette volna a hongkongiak kiadatását a „szárazföldi Kína” (azaz a Kínai Népköztársaság mínusz az autonómiát élvező Hongkong és Makaó, Tajvan helyzetétől eltekintve) hatóságainak. A félelmeket táplálta, hogy a lakosság egy (jellemzően fiatalabb) része már ezt megelőzően is attól tartott, hogy Peking a hongkongiak szabadságjogainak eltiprására törekszik.
Emiatt a nyárra milliós tömeget megmozgató tüntetéshullám kerekedett, amely meghaladta a kiadatási törvény konkrét ügyét, a követelések között megjelent a politikai rendszer demokratizációja és a kormány lemondása. (A dolog hátteréről részletesen itt írtunk.)
A Peking-barát kormány nem hátrált meg, a hatóságok egyre keményebb eszközöket vetettek be az eleinte békés tüntetőkkel szemben, mire a tüntetők keménymagja erőszakosabb összetűzésekbe kezdett a hatóságokkal. A helyzet elfajulásával radikálisok kisebb csoportja kormánypárti politikusokat is megvert, az eltérő nyelvjárást beszélő szárazföldi kínaiakat is diszkrimináció és támadások érték, egyesek kínai zászlót égettek, függetlenséget követeltek, transzparenseken katonai beavatkozásra kérték az Egyesült Államokat.
A pekingi narratíva az utóbbi erőszakos cselekményekkel és radikális akciókkal igazolja a csütörtöki döntést a nemzetbiztonsági intézkedések szigorításáról. A kínai olvasatban Hongkongban nem a demokráciáért és szabadságjogaik megőrzéséért tüntetnek, hanem Amerika által tüzelt szeparatista terroristák harcolnak a rendet és a biztonságot védő hős hatóságokkal szemben. A csütörtökön megszavazott szöveg is erre hivatkozik.
Ha Pekingben alkalomadtán el is ismerik a hongkongi társadalmi elégedetlenség létét, azt gazdasági okokkal magyarázzák; a demokratikus követelések és a tüntetésekhez vezető folyamatok gyakorlatilag elő sem kerülnek a kínai beszámolókban, az emlegetett amerikai befolyásról pedig semmi bizonyíték.
A pekingi narratívát sommásan foglalja össze Hszie Feng, a kínai külügy hongkongi főnöke:
Tavaly óta a hongkongi függetlenségért fellépő szervezetek és más radikális szeparatisták nyíltan függetlenséget követelnek, megrohanták a hongkongi kormányzat épületeit, megbénították a kormányzat és a törvényhozás működését és erőszakos bűncselekményeket követtek el, köztük terrorista természetűeket is. A helyzetet súlyosbítja, hogy egyes külső erők (értsd, az Egyesült Államok) beavatkoztak a hongkongi belügyekbe és Kína nemzetbiztonságát veszélyeztető tevékenységeket végeztek a városban. Mindez (...) veszélybe sodorta Kína nemzeti szuverenitását, egységét és területi integritását. Hongkong Kína része. Elfogadhatatlan lenne, ha a város nem tudná ellátni a nemzetbiztonság védelmére vonatkozó alkotmányos kötelességét, ha védtelen maradna, tele kiskapukkal, ha független vagy részben független politikai entitássá, sőt a szárazföldi Kínával szembeni szeparatista, felforgató, szabotőr akciók, beszivárgás helyszínévé válna.
Feng szónoklatában felsejlik a mostani törvény egy második, a mostani tüntetéseken túlmutató magyarázata. Hongkong 1997 előtt Nagy-Britannia gyarmata volt, és amikor 1997-ben a britek visszaadták a területet Kínának, a Hongkong szabadságát előíró alaptörvény rendelkezett arról is, a városnak el kell fogadnia egy nemzetbiztonsági törvényt, felváltva az eltörölt gyarmati biztonsági szabályozást.
Erre a hongkongi kormány 2003-ban kísérletet is tett, de akkor is tömeges tüntetések indultak a törvény ellen, amelyeket szintén a pekingi befolyástól való félelem tüzelt. A pekingi üzenet tehát az, hogy ha Hongkong nem képes magát és Kínát megvédeni a tüntetőktől, amerikaiaktól és egyéb vélt és valós ellenségektől, akkor Peking kénytelen maga lépni. Carrie Lam hongkongi kormányzó (akinek a tüntetők hosszú ideje lemondását követelik) szintén ezzel magyarázza a dolgot.
Ettől függetlenül az még nem világos, hogy Peking pontosan mit és hogyan akar végigverni Hongkongon. A csütörtöki döntés egyelőre csak egy jövőbeli törvény alapvető elveit fogalmazta meg, de a konkrétumait nem, ezt majd a párt központi bizottsága állandó biztossága fogja kidolgozni a jövőben. (Más szóval a törvényhozás bár igen bölcs grémium, a valódi intézkedéseket az ennél is sokkal bölcsebb, a párt és a nemzet 27 legfőbb vezetőjét tömörítő állandó bizottság hozza meg.)
Carrie Lam szerint csak „illegális tevékenységek egy rendkívül szűk körére” fog vonatkozni a törvény, és azt a hongkongi jogrendbe beágyazva, az alaptörvény elveivel összhangban fogják alkalmazni. Egyes források szerint az új törvény értelmében felelősségre vont embereket nem szállítják el a szárazföldi Kínába, az intézményileg független hongkongi igazságszolgáltatás előtt tartják meg tárgyalásukat.
A helyi médiának nyilatkozó hongkongi aktivisták és ellenzékiek viszont attól tartanak, hogy miután a Kínai Kommunista Párt a jelek szerint sokkal tágabban értelmezi a terrorizmus vagy a szeparatizmus fogalmát, mint a helyiek, a törvény értelmében például
A hongkongi törvényhozásban épp most próbálnak áttolni egy másik törvényt, amely értelmében maximum három évig terjedő szabadságvesztéssel lehetne büntetni a kínai lobogó és a himnusz meggyalázását – az ellenzék szerint ez jól jelzi, milyen irányba mennek a dolgok. Miután pedig a határozatban szerepel, hogy szükség esetén a szárazföldi kínai hatóságok hongkongi tevékenységét is lehetővé kell tenni, olyan félelmek is felmerültek, a jövőben a kínai titkosszolgálatok elkezdhetik levadászni a nép és a párt ellenségeit Hongkongban (is). Ellenzékiek szerint tehát
gyakorlatilag Hongkong különleges státusának teljes lebontásáról van szó.
A törvény a hongkongi ügyvédi kamara szerint eleve nem végrehajtható a város területén. A hongkongi alaptörvény szerint Peking csak a külpolitika és védelem terén hozhat Hongkongra vonatkozó törvényeket, egyéb területeken csak a város törvényhozása illetékes.
A szakma szerint a jelen formájában a nemzetbiztonsági törvény túlmegy a külpolitika és védelem területén, ezért nem iktatható be a hongkongi jogrendbe (azt a határozat is elismeri, hogy a hongkongi törvényhozásnak is meg kell hoznia a saját nemzetbiztonsági törvényét, de utóbbi függetlenségét minimum megkérdőjelezi, hogy ezt a pekingi ukáz alapján kellene megtennie).
A jogászok szerint a határozat sérti a bírói függetlenséget is, mivel explicite utasítja az igazságszolgáltatást. És az sem világos, hogy a szárazföldi Kína hatóságai milyen jogalapon hoznának létre és működtetnének rendvédelmi szerveket Hongkongban, miután az alaptörvény ezt is tiltja. A jogi helyzetet viszont tovább bonyolítja, hogy a hongkongi alaptörvényt csak a kínai országos népi gyűlés értelmezheti, a helyi bírók elvileg nem.
Ellenzékiek szerint viszont a lépés azt jelzi, hogy a jogi megfontolások nem különösebben érdeklik Pekinget, ezzel a döntéssel jelezte, azt csinál, amit akar.
Az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, Ausztrália és Kanada csütörtökön közleményben ítélték el a törvényt. London első reakcióként megnyitotta a kaput 300 ezer hongkongi előtt, hogy brit állampolgárokká váljanak (a volt gyarmati terület azon lakosai, akik a gyarmati uralom alatt is ott éltek, eddig is kaphattak egy, tartózkodási könnyítésekkel is járó speciális brit útlevelet). Donald Trump amerikai elnök pedig bejelentette, hogy a csütörtöki döntés fényében Hongkong elvesztette autonómiáját, és emiatt már nem érdemel külön elbánást Kína többi részétől. Erre hivatkozva
arra utasította kormányát, hogy kezdjék el felülvizsgálni a Hongkong számára biztosított gazdasági-kereskedelmi kiváltságokat.
Ezen lépésnek komoly gazdasági hatásai lehetnek. Hongkongot gazdasági-politikai szabadságainak köszönhetően külön gazdaságként kezeli a külvilág, ennek köszönhetően a város Kína pénzügyi kapuja, Kínában bizniszelő külföldi cégek és külföldön bizniszelő kínai cégek hídfőállása, kereskedelmi elosztó, a kínai elit egy sajátos offshore-központja. Jellemző, hogy a városban 1300 amerikai cég működik, és itt van Kína legfontosabb tőzsdéje is, ahol a belföldi cégek külföldi tőkét kalapozhatnak.
Trump emellett a „potenciális biztonsági kockázatot jelentő” kínaiak, köztük diákok beutazásának felfüggesztését is bejelentette. Korábban két republikánus szenátor az összes, természettudományos területen tanuló és kutató kínai kitiltását kezdeményezte, bár ez annak fényében vélhetően többet ártana Amerikának, mint használna, hogy az amerikai egyetemeken végző kínaiak döntő többsége hosszú távon az Egyesült Államokban, jellemzően helyi technológiai cégeknél helyezkedik el. Trump emellett szigorítani tervezi a kínai cégek amerikai tőzsdei jegyzését is (ez már korábban felmerült), továbbá szankciókat tervez kivetni a hongkongi ügyben érintett kínai és hongkongi tisztviselőkre.
A külföldi üzleti szféra képviselői nyilvános közleményeikben a törvény veszélyeire figyelmeztettek, bár névtelenül nyilatkozva arról beszéltek, le kell nyelni a dolgot. Egyes spekulációk szerint pedig a kínai befektetők kifejezetten örülhetnek a dolognak, miután a tüntetők haragja gyakran csattant a szárazföldi kínai embereken és üzleteken. Ahogy viszont egyesek figyelmeztetnek rá, a legnagyobb veszteség a hongkongi lakosságot és az ellenzéket érné: a különleges gazdasági státus ugyanis az egyetlen lap a kezükben; ha Washington ezt is megvonja, Peking számára nem igazán járna további következményekkel a város autonómiájának teljes lebontása.
Az angolszász országok fellépése mögött ugyanakkor nem igazán van nemzetközi támogatottság. Angela Merkel német kancellár csütörtökön arról beszélt, hogy
bár vannak mély különbségek Kína és Európa között a joguralom, a szabadság, a demokrácia és az emberi jogok kérdésében, a Pekinggel való együttműködés az EU (illetve a német exportipar) stratégiai érdeke, és Európának el kell ismernie Kína „határozott” fellépését.
De a folyamatosan az európai „stratégiai szuverenitás” fontosságáról beszélő Emmanuel Macron francia elnök külpolitikai tanácsadója is arról beszélt a kínai közmédia szerint, hogy Franciaország tiszteletben tartja Kína szuverenitását, és nem szól bele Hongkong ügyébe.
Az epizódot sokan hajlamosak az Amerika és Kína között állítólag kibontakozó „hidegháború” számlájára írni, bár a hongkongi demokrácia ügye inkább csak ürügy az odamondogatásra egy tágabb geopolitikai játszmában. Kína a napokban megfenyegette Tajvant (bár itt sok évtizedes ügyről van szó, amelyben nincs igazán újdonság), felmelegített egy himalájai határvitát Indiával, kicsit ráijesztett szomszédjaira a Dél-kínai-tenger vitatott hovatartozású területein, és a koronavírus kezelése kapcsán elkezdte a világ megmentőjeként beállítani magát, szemben a béna Amerikával.
Az Egyesült Államok vérmesebb politikai szereplői, köztük az elnök ezzel szemben próbálják (saját felelősségüket tagadva) Kínára kenni a koronavírus-járvány pusztítását, és azt hangoztatják, a növekvő fenyegetést jelentő Kínát fel kell tartóztatni, szankcionálni kell, gazdaságilag függetlenedni kell tőle, mert ellenkező esetben Peking étvágya csak nőni fog. Mire a kínai rezsim kommunikátorai előszeretettel vonnak párhuzamot a minneapolisi zavargások és a hongkongi események között, azt hangoztatva, álságos, hogy az Egyesült Államok Hongkongban a tüntetők pártján áll, míg otthon az elnök kemény fellépést ígér az elfajuló demonstrációkkal szemben (v.ö. Amerikában verik a feketéket).
A Trump-kormányt mindenesetre eddig sem különösen zavarták az olyan apróságok, mint hogy ha Kínáról van szó, Mike Pompeo külügyminiszter magasztos szónoklatokban szólal fel a sajtószabadság és a demokratikus jogok mellett, miközben főnöke otthon ellenségként állítja be a (vele szemben kritikus) szabad sajtót és ahol tudja, gyengíti a fékeket és ellensúlyokat. Amiből látszik, hogy a történet nem kifejezetten Hongkongról vagy a demokráciáról szól.
(Borítókép: A tüntetések során a hongkongi rendőrség ellenőrzi a belépést a hongkongi Mong Kok negyed központjában található utcába 2020. május 27-én. Fotó: Emilio Navas / SOPA Images / LightRocket / Getty Images)