Index Vakbarát Hírportál

Észtország Makarov-pisztolyokat szállít Ukrajnának

2020. július 7., kedd 15:05

Észtország 2400 darab Makarov-pisztolyt szállít Ukrajnának az oroszbarát szakadárok elleni harchoz - jelentette be Jüri Luik észt védelmi miniszter kedden Tallinnban az MTI tudósítása szerint. Luik hangsúlyozta: a szállítmánnyal egy szövetséges országot támogatnak, amely immár hatodik éve áll háborúban.

A fegyvereket Ukrajna kérte, és azok az ukrán hadsereghez kerülnek. Az észt katonaság már nem használja a makarovokat, mert nem felelnek meg a NATO alapkaliberének.

A szovjet félautomata pisztolyt Nyikolaj Fjodorovics Makarov tervezte 1948-ban. A hidegháború időszakában a szovjet biztonsági erők legelterjedtebben használt oldalfegyvere volt. A keleti blokk egyes országaiban is gyártották.

Kelet-Ukrajnában 2014 óta dúl konfliktus a kormányerők és az oroszbarát szakadárok között, amelyben a sajtóban említett adatok szerint eddig több mint 13 ezren vesztették életüket. A kijevi kormányt több nyugati ország katonai felszereléssel és kiképzéssel segíti. A NATO szerint a szakadárokat Oroszország támogatja fegyverrel és lőszerrel, amit Moszkva tagad.  

Rovatok