Index Vakbarát Hírportál

Beperlik Trumpot, mert kizárná a népszámlálásból az illegális bevándorlókat

2020. július 25., szombat 07:25

Amerikai tagállamok és városok közösen fordultak bírósághoz pénteken Donald Trump elnök rendelete ellen, amely kizárná a népszámlálásból az illegális bevándorlókat – írja az MTI.

Összesen 35 szövetségi állam és város adta be közösen a keresetet egy manhattani bíróságon, hogy megakadályozza a szóban forgó rendelet hatálybalépését. Szerintük a rendelet alkotmányellenes, mert az alkotmány egyik kiegészítése szerint az országban népszámláláskor mindenkit számba kell venni, jogi státuszától függetlenül.

Trump kedden írt alá memorandumot arról, hogy az illegális bevándorlókat a népszavazáskor nem vehetik nyilvántartásba. Ezzel lényegében azt is kizárta, hogy a választási körzetek kialakításánál figyelembe vegyék ezeknek az embereknek a létszámát.

Az Egyesült Államokban a tízévente tartott népszámlálások adatai alapján szabják meg a választási körzeteket, az ezeket a körzeteket megillető képviselőházi helyek számát, illetve azt, hogy hogyan osztják el a szövetségi forrásokat a tagállamoknak és a településeknek.

Az elnöki rendelet az őszi voksolásra már nem lenne hatással, de a 2022-ben tartandó, úgynevezett félidős választások, továbbá a 2024-es és a 2028-as elnökválasztások eredményét befolyásolhatja.

A pert indítók között található Illinois, Massachusetts, Michigan, New Jersey és Pennsylvania állam, valamint New York városa, Philadelphia és San Francisco. A Fehér Ház nem kommentálta az ügyet.

Rovatok