Index Vakbarát Hírportál

Elítélték a volt maláj kormányfőt az 1MDB korrupciós botrány első perében

2020. július 28., kedd 08:38

Minden vádpontban bűnösnek nyilvánították Najib Razak volt malajziai kormányfőt a több milliárd dolláros 1MDB korrupciós botrány első perében kedden – közölte a Kuala Lumpur-i bíróság egyik bírája, Mohamad Nazlan Mohamad Ghazali.

A perben pénzmosással, illetve bizalommal és hatalommal való visszaéléssel vádolták a 67 éves politikust. A volt miniszterelnök tagadja bűnösségét, szerinte ügye politikailag motivált, és bankárjai lépre csalták. Jelezte: fellebbez az ítélet ellen, írja az MTI.

A Razak elleni első per tárgyalása 2019 áprilisában kezdődött el hét vádpont alapján. Azzal vádolták, hogy 42 millió ringgitet (9,8 millió amerikai dollárt) utaltatott át bankszámláira közvetítő cégek segítségével az azóta már megszűnt 1MDB (1Malaysia Development Berhad) stratégiai fejlesztési alapból.

Razak ellen összesen 42 vádpontot hoztak fel öt különböző perben, így hosszú évekre börtönbe kerülhet. Pert indítottak a politikus felesége, valamint pártjának és kormányának több tisztségviselője ellen is.

Az 1MDB ügyében számos ország nyomoz, köztük az Egyesült Államok, Szingapúr és Svájc. Az amerikai nyomozók szerint Najib Razak és volt munkatársai legalább 4,5 milliárd dollárt (mintegy 1300 milliárd forintot) tüntettek el az alapból 2009 és 2014 között, az összeg egy része pedig a volt kormányfő és családtagjai bankszámláján landolt. Az elsikkasztott pénzből a többi között magánrepülőgépeket, luxusingatlanokat, műalkotásokat és ékszereket vásároltak.

Az 1MDB-botrány 2015-ben robbant ki. Najib Razak mellett az 1MDB vezetői is tagadták, hogy bűncselekményt követtek volna el. A malajziai ügyészség 2016 januárjában még nem látott okot arra, hogy eljárást indítson a miniszterelnök ellen.

A volt kormányfő 2009-ben hozta létre az 1MDB-t az ország gazdasági fejlődése előmozdítása érdekében, de az alap többmilliárdos adósságot halmozott fel. A hatalmas korrupciós botrány a Najib Razak vezette koalíció bukását eredményezte 2018-ban. Mégis a jelenlegi kormánykoalícióban a volt kormányfő pártja a legnagyobb tömörülés. A Razak elleni pert szakértők a malajziai jogállamiság lakmusztesztjének tekintik.

Rovatok