Index Vakbarát Hírportál

Már Kínáé a világ legnagyobb hadiflottája

2020. szeptember 3., csütörtök 16:30 | aznap frissítve

A Népi Felszabadító Hadsereg Hadiflottájának állományába már több hadihajó és tengeralattjáró tartozik, mint az Egyesült Államok haditengerészetéébe. Tűzerő tekintetében azonban az még USA felé billen a mérleg.

Egy nemrégiben nyilvánosságra hozott jelentés szerint - a számunkra kissé szokatlan nevű - Kínai Népi Felszabadító Hadsereg Hadiflottájának kötelékébe tartozik a legtöbb aktív hadihajó és tengeralattjáró a világon, 350 szám szerint. Az Egyesül Államok haditengerészetében 295, a szakzsargonban használt kifejezéssel, hajtótest (hull) van. A dokumentum kiemeli, hogy ez a hajótípusok eltérő eloszlása miatt nem még jelent tűzerőbeli hátrányt, mindazonáltal felhívja a figyelmet, hogy az ambiciózus kínai vezetés jó úton halad célja felé: 2049-re a világ legerősebb katonai hatalmai között legyen.

A Kongresszus számára évente benyújtott tájékoztatónak az a tény ad aktualitást, hogy a 2018-as amerikai Nemzeti Biztonsági Stratégia a fő hangsúlyt a terrorizmus ellenes műveletekről a nagyhatalmi vetélkedésre helyezte át. Az átfogó jelentés kitér arra is, hogy Kína három katonai területen egyértelműen megelőzte az USA-t, ezek a megépített hadihajók, a szárazföldi telepítésű ballisztikus és cirkáló rakéták, valamint az integrált légvédelmi rendszerek számában. 

A fegyveres erők Stars and Stripes nevű lapjának  értesülése szerint nemcsak a  ballisztikus rakétahordozó tengeralattjárók számát tervezi növelni a kínai vezetés, hanem új, légi indítású nukleáris rakéták, valamint szárazföldi. mobil ballisztikus rakéták eszközök rendszerbe állítását is tervezi. Amennyiben ezek az eszközök hadrendbe állnak Kína is csatlakozik azon nagyhatalmak sorába, melyek rendelkeznek a teljes nukleáris triásszal, azaz szárazföldi, tengeri és légi, stratégiai bombázókról indított nukleáris csapásmérő képességgel. 

Rovatok