Index Vakbarát Hírportál

Berlusconi elhagyta a kórházat

2020. szeptember 14., hétfő 13:08

Élete legnagyobb próbatételének nevezte a koronavírus-fertőzést Silvio Berlusconi volt kormányfő, a Hajrá Olaszország párt elnöke a milánói San Raffaele kórház előtt mondott rövid nyilatkozatában, amikor a szeptember 3-tól tartó kezelés után elhagyta a klinikát.

Silvio Berlusconi láthatóan meghatódva mondott köszönetet a kórház orvosainak, személyzetének és mindazoknak, akik jókívánságaikat küldték neki az utóbbi több mint tíz napban.

Életem legnehezebb és legveszélyesebb próbatétele volt ez

– jelentette ki Silvio Berlusconi. Elmondta, hogy a vizsgálatok szerint rendkívül magas fertőzöttségi szinttel érkezett a kórházba, ahol többek között kétoldali tüdőgyulladással kezelték. A szeptember 29-én nyolcvannegyedik évét betöltő politikus emlékeztetett, hogy Olaszországban a nyolcvan év feletti betegek nyolcvan százaléka elhunyt.

„A járványhullámok miatt az országot nem állíthatjuk le ismét, mivel ez precedens nélküli gazdasági katasztrófához vezetne” – jelentette ki Berlusconi. Ezzel egy időben arra kért mindenkit, ne becsülje alá a koronavírus-fertőzés veszélyességét. Hangsúlyozta, mindenkinek személyes felelősségétől is függ, mennyire kockáztatja saját és mások egészségét.

Silvio Berlusconi még nehezen veszi a levegőt, a következő heteket a Milánó közeli villájában tölti, ahol további teszteket végeznek rajta állapota ellenőrzésére. Silvio Berlusconi valószínűleg augusztusban Szardínia szigetén kapta el a fertőzést, amitől két lánya, egyik fia és Berlusconi élettársa is megbetegedett.

A 83 éves politikus háromszor volt Olaszország miniszterelnöke, jelenleg európai parlamenti képviselő.

Rovatok