Index Vakbarát Hírportál

A vendégmunkásokra csapott le a koronavírus Szingapúrban

2020. szeptember 23., szerda 17:35 | aznap frissítve

Bár Szingapúr a koronavírus elleni fellépés egyik bezzegországaként vonult be a köztudatba, a hatékony tesztelés és szigorú korlátozások ellenére az ázsiai szigetállamnak is meggyűlt a baja a járvánnyal. Az 5.7 milliós városállam lakosságának ugyanis majdnem fele, közel két és félmillió fő külföldi munkavállaló, többségük a környező, szegényebb dél-kelet ázsiai, közel-keleti államokból érkezett. A rosszul fizető, fizikai munkát végző vendégmunkások pedig zsúfolt munkásszállókon élnek, melyek a koronavírus gócpontjaivá váltak.

A bevándorlók életkörülményeiről a BBC közölt riportot, a brit közszolgálati hírportál cikke szerint egy-egy szobában akár húsz főt is összezsúfolnak. – Nem tudjuk tartani egymástól az előírt távolságot, hiszen nincs elég helyünk hozzá – nyilatkozta a BBC-nek egy érintett, aki szintén egy munkásszállón fertőződött meg a koronavírussal. A brit hírportál kitér arra is, hogy Szingapúrban nincs kiforrott jogszabályi háttere a munkásszállók biztonsági, higiéniai körülményeinek szabályozására, a szigetállam hatóságai így csak nagy nehézségek árán tudták elkülöníteni az elmúlt napokban letesztelt, s egészségesnek talált tízezer bevándorlót.

Az ázsiai országban eddig összesen közel 58 ezer regisztrált fertőzöttnek egyes becslések szerint 90 százaléka vendégmunkás volt.

A hiba miatt egy hónappal tovább kellett karanténban lennünk 

– mondta az Indexnek Neil Sinhababu, a Szingapúr Nemzeti Egyetem (NUS) oktatója. Az indiai származású, amerikai filozófus szintén vendégmunkásnak számít, ahogyan elmondta, a kormány a koronavírus-járvány miatt érezhetően szigorítani kezdte a vízumok kiadását. – Nálunk, a filozófia tanszéken is érezhetővé a változás – tette hozzá. 

A filozófus hozzátette, a korábbi, szigorú intézkedések eredményesnek bizonyultak, a menekültszállókon megjelent gócpontokon kívül a járványt kontroll alatt tartják a hatóságok. Igaz, Szingapúrban még mindig érvényben vannak szigorú intézkedések, Sinhababu elmondta, más korlátozások mellett a tömegközlekedésen, éttermekben és bárokban is maszkot kell viselni. 

A koronavírus okozta kihívások és a vendégmunkások álltak Szingapúr miniszterelnöke, Lee Hsien Loong legutóbbi parlamenti felszólalásának középpontjában is.

A kormányfő elmondta, érezhetően növekszik a feszültség a vendégmunkások és a helyiek között, a járvány ugyanis egyre inkább a gazdaságban érezteti hatását.

– Sok szingapúri aggódik a munkája miatt – fogalmazott a miniszterelnök, hozzátéve, hogy ennek ellenére a városnak továbbra is szüksége van a vendégmunkásokra. Beszédéből ugyanakkor kiderül, a nagyban külföldi munkaerőre támaszkodó szingapúri gazdaság szigorít bevándorlási politikáján, a kormány ugyanis csökkenti a kiadható munkavállalói engedélyek számát.

Borítókép: Arcvédő pajzsot és szájmaszkot viselő biztonsági őr az Avery Lodge nevű, külföldi munkavállalók számára létesített szálló épülete előtt Szingapúrban 2020. május 15-én. Szingapúrban a koronavírusos esetek többsége a külföldi munkavállalók közül kerül ki, ezért naponta 3000 tesztet végeznek el az itt lakókon. MTI/EPA/Wallace Woon

Rovatok