Index Vakbarát Hírportál

A magyarellenes uszítás ellenére választott magyar polgármestert Szászrégen

2020. szeptember 28., hétfő 13:52

Rareș Bogdan, a kormányzó román nemzeti liberálisok alelnöke az RMDSZ szétzúzására szólította fel a választókat: ők ehelyett megválasztották Márk Endrét polgármesterüknek.

Nyolc év után ismét magyar polgármestere van Szászrégennek. Márk Endre győzelme azért is rendkívüli, mert a bő harmincezres város népességének mára alig negyedét teszik a magyarok. Ez pedig azt jelenti, hogy a 75 százaléknyi többségi lakosság jelentős részének támogatására is szüksége volt a magyar jelöltnek.

markendre.PNGFotó: markendre.ro

A hír láttán rengeteg feltételezéssel élhetünk, hogy hogyan lehetséges ez:

  1. A magyarok mind egy jelöltet támogattak, a románok viszont politikai szimpátia alapján szavaztak, így szétforgácsolódtak a voksaik.
  2. A magyarok jobban mozgósíthatók voltak, és nagyobb arányban mentek el szavazni.
  3. A románok közül többen dolgoznak külföldön, emiatt kevesebben tudtak az urnákhoz járulni.
  4. Sok a kevert nemzetiségű család, ahol inkább románnak vallják magukat a népszámláláskor, de magyar identitásuk is van.
  5. Romániában mi vagyunk a bezzegország, és ha a Fidesz az RMDSZ-t támogatja, akkor a románok is.

Megkérdeztük az újdonsült polgármestert, hogy ő minek tulajdonítja a sikerét? Márk Endre az Indexnek elmondta, hogy Szászrégenben még mindig él az eredeti háromnemzetiségű, multikulturális jelleg, ő maga is jól beszél németül és románul is, és az emberek – nemzetiségüktől függetlenül – új reményt láttak benne.

Régi család vagyunk, édesapám 17 éven át volt a helyi RMDSZ elnöke, és a halála után én is bekerültem a politikába: 2009-től képviselő voltam, az utóbbi négy évben pedig alpolgármesterként tudtam bizonyítani, hogy a kölcsönös tisztelet jegyében lehet együtt élni. Szászrégen a multikulturalitásáról híres, ahol románok, magyarok, szászok és még több nemzet békében él egymással.

Egyébként korábban is volt már rá precedens, hogy Szászrégen magyar vezetőt választott a város élére. 2004 és 2012 között Nagy András volt a polgármester, aki jól teljesített. A rá következő időszak nyolcéves román szociáldemokrata vezetése viszont Márk Endre megfogalmazása szerint zátonyra futtatta a várost. Ő most uniós pénzekkel megtámogatott modern, élhető várost ígért választóinak. Olyan várost, ahol jó élni és családot alapítani, ahova a fiatalok visszatérnek és nem elmenekülnek.

Egy olyan várost szeretnék, amely a tervekről és azok megvalósításáról szól. A fejlődésről, nem a konfliktusokról. Ahol azokat, akiknek más a véleménye, meghallgatják, és nem megfenyegetik őket.

Hogy kik és mivel fenyegetnek? 

Márk Endre szerint a román kormánypárt rendkívül agresszív kampányt folytatott ellene. Gabriel Toncean, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) jelöltje kimondottan ellene agitált, párttársa, Rareș Bogdan pedig a PNL kampányrendezvényén alig egy hete az egész magyar közösség ellen buzdított. (Bogdan, a nemzeti liberálisok alelnöke korábban Marosvásárhelyen is „az RMDSZ szétzúzására” szólította fel a Maros megyeieket.)

Bízom abban, hogy szeptember 27-én együtt véget vetünk ennek a sárdobálásnak. Ezért is kérek minden jóhiszemű régeni lakost, románokat és magyarokat egyaránt, hogy vasárnap városunk jövőjét tartsák szem előtt, és vegyenek részt a választásokon

– írta üzenetében még a választások előestéjén Márk Endre. A vágyai egy része mindenképpen teljesült: magyarok és románok részvételével, nagy fölénnyel választották meg a 33 ezres erdélyi város polgármesterének.

Rovatok