Index Vakbarát Hírportál

A fiúk a parlamentben dolgoznak – veszélyességi pótlék jár a román képviselőknek

2020. október 23., péntek 11:27

Ugyanannyi veszélyességi pótlék jár egészségkárosodásért a román parlamenti alkalmazottaknak, mint a bányászoknak – írta meg a foter.ro a digi24-re hivatkozva.

Közalkalmazottnak lenni már önmagában is óriási kiváltság Romániában a portál szerint, de közöttük is vannak olyanok, akik az átlagnál is kivételezettebb helyzetnek örvendhetnek. Ők ugyanakkora veszélyességi pótlékot kapnak, mint a bányászok, mert munkakörülményeik a szervezet „idő előtti elhasználódását” okozzák. Hogy milyen munkakörülmények? Az elektroszmog és a stressz.

Több újságíró megpróbált szóra bírni néhány illetékest, hogy mégis mi lehet a magyarázata ennek a kedvezménynek, de senki nem állt kamera elé. A munkakörülmények veszélyességének mértékét a munkavédelmi felügyelőség határozta meg, de azt sem sikerült kideríteni, milyen szempontok szerint határozták meg a magas pótlékot.

Rovatok