Index Vakbarát Hírportál

Ukrajna politikai beavatkozást emleget, kemény válasszal fenyegeti az Orbán-kormányt

2020. október 25., vasárnap 23:30

A kijevi külügyminisztérium a választási folyamatba való közvetlen beavatkozással vádolta meg Budapestet vasárnap este kiadott nyilatkozatában, „kemény reakciót” helyezve kilátásba. A tárca arra reagált, hogy Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a nap folyamán írt Facebook-bejegyzésében a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) jelöltjei és Babják Zoltán beregszászi polgármester melletti szavazásra buzdította a kárpátaljai magyarokat.

Az ukrán külügyminisztérium közölte: nem pusztán csalódottak a magyar tárcavezető kijelentései miatt, hanem úgy vélik, hogy ez aláássa a magyar–ukrán tárgyalásokat. „Ezzel Budapest megerősítette, hogy közvetlenül beavatkozik Ukrajna belügyeibe, és alattomos csapást mért Kijev arra irányuló következetes erőfeszítéseire, hogy konstruktív megoldást találjon az ukrán–magyar kapcsolatokban fennálló problémákra” – hangsúlyozta a tárca, amely elfogadhatatlannak tartja a magyar fél által tett kijelentéseket, és „kemény reakciót” helyez kilátásba.

Megállapítjuk, hogy Budapest figyelmen kívül hagyta Kijev többszöri felszólítását, hogy hagyjon fel a jogállamiság és a jószomszédi kapcsolatok elveinek figyelmen kívül hagyásával, és tartsa tiszteletben országunk  törvényeit… Elfogadhatatlan Budapestről súgni a választóknak, ez megsérti az ukrán jogszabályokat, az ukrán félnek nem marad más választása, mint hogy keményen reagáljon az ilyen lépésekre a bevett nemzetközi gyakorlatnak és Ukrajna jogszabályainak megfelelően. Az érzelmek túlfűtése a magyar fél részéről, valamint az ukrán állampolgárok arra való provokálása, hogy ne tartsák be Ukrajna alkotmányát és törvényeit, kudarcra van ítélve

– áll a közleményben.

Az ukrán külügyminisztérium október 20-án már figyelmeztette a magyar tisztségviselőket, hogy kárpátaljai látogatásaik során tartózkodjanak a politikai agitációtól és az ukrajnai helyhatósági választásokba történő beavatkozástól.

Rovatok