Észak-macedóniai albán származású az az iszlamista terrorista, akit a rendőrök lelőttek Bécsben. Az albánok kiáramlása a volt Jugoszláviából az 1970-es években kezdődött, amikor Nyugat-Németország megnyitotta munkaerőpiacát a Kelet és Nyugat között hintapolitikát folytató Tito marsall országa előtt.
Kiderült, hogy a bécsi terrortámadásokban több balkáni származású fiatal is részt vett, az osztrák rendőrök éppen egy ausztriai születésű, de albán ajkú merénylőt lőttek le tegnap este. Ennek a támadónak – akit Kujtim Fejzulainak hívnak – a szülei Észak-Macedóniából érkeztek Ausztriába, de van még legalább egy Koszovóból Bécsbe származott albán is a letartóztatottak között.
A jelenség nem számít újdonságnak, mert az egykori szocialista országok köréből az üzbégek, csecsenek, illetve a bosnyákok mellett az albánok is növekvő számban adnak fanatikusokat az iszlám radikalizmusnak. Olaszország már évekkel ezelőtt hangot adott félelmének az albánok köréből toborzott iszlamisták miatt.
Nagy számban utaztak Szíriába is nemzetközi önkéntesnek az Iszlám Államhoz (ISIS), főleg 2012–14 között, részben vallási megygyőződésből. De az albán sajtóban korábban megjelent információk szerint az ISIS részéről a dzsihadistáknak ajánlott 20–30 ezer eurós összeg is csábítóan hatott.
Ám hazai fronton eddig viszonylag szerény volt az iszlamisták eredményessége. A hazai szolgálatok nemzetközi segítséggel általában meghiúsították a merényletkísérleteket a Balkánon, mint például az izraeli focisták ellen az albániai Shkodrában tervezett támadást négy évvel ezelőtt.
Az albánok első egyistenhite a kereszténység volt, ami a Balkánon még a Római Birodalom idején terjedt el. A bizánci és római kereszténység küzdött egymással a régióban, ahogy bizánciak, szerbek, normannok és velenceiek egymást váltogatva lettek urak a szkipetárok földjén, az albánok középkori elődjei pedig sokszor kényszerültek áttérni, hiszen „akié a föld, azé volt a vallás”.
Az iszlám az oszmán törökök hódításával érkezett el hozzájuk a 15. században. Áttérésük fokozatosan zajlott, az igazi áttörést azonban a dervisrendek térítő tevékenysége hozta meg a 18. században. Mire a 19. század derekán a polgári-nemzeti átalakulás korába érünk, az albánok kétharmada iszlám hitű, egyharmaduk pedig katolikus vagy ortodox keresztény.
Ám a nemzetegyesítés érdekében az albán értelmiség inkább a szekuláris, vallássemleges orientációt hirdette. A szocialista rendszer aztán súlyos csapást mért a vallásra a volt Jugoszláviában, a mecseteket évtizedekre bezárták. Albánia diktátora, Enver Hoxha pedig eljutott odáig, hogy betiltotta a vallást.
Az albánok kiáramlása a volt Jugoszláviából az 1970-es években kezdődött, amikor Nyugat-Németország megnyitotta munkaerőpiacát a Kelet és Nyugat között hintapolitikát folytató Tito marsall országa előtt. Az albánok nagyon szegények voltak, és az egyik legmobilisabb etnikumnak számítottak. Nem csoda, hogy nagy számban igyekeztek kihasználni a lehetőséget. A gazdasági migránsokat az 1980-as és ’90-es években kezdték kiegészíteni az albán politikai menekültek, főleg Koszovóból és Jugoszlávia akkori makedón tagköztársaságából.
Slobodan Milošević szerbiai rezsimjének etnikai diszkriminációja, majd az 1998–99-es háború elől Németország mellett Svájcba távozott sok albán, ahol ma 300 ezren élnek. De Ausztriában is egyre nőtt a számuk az elmúlt 30 évben.
Eljutottak azonban távolabbra is, Svédországban, Belgiumban, Nagy-Britanniában is vannak albán közösségek, csakúgy, mint az Egyesült Államokban; erről itt írtunk nemrég.
Az albánok döntő többsége kemény munkával vívott ki magának becsületet és egzisztenciát. Az angolszász világban a másodgenerációsok olyan popdívákat is adtak a világnak, mint Dua Lipa, Rita Ora vagy Bebe Rexha.
Viszont kétségtelen, hogy a kábítószer-kereskedelemben aktív albán maffia Nyugat-Európában sokat rontott a megítélésükön, ami például Koszovó számára évek óta akadályozza a vízummmentes státuszát az Európai Unióban.
A Jugoszlávia szétesését követő háborúk alatt és azokat követően gomba módra szaporodni kezdtek a közel-keleti szervezetek a Balkánon. Elvileg humanitárius munkát végeztek, de többségük döntően az iszlám vahabita és szalafita tanainak terjesztésével foglalkozott, amelyek addig szinte ismeretlenek voltak a térségben. Aki hosszabb ideig tartózkodott a régióban, nagyon is jól ismeri azokat a történeteket, amelyek szerint ezek a „segélyszervezetek” azért fizettek pénzt a szegénysorban lévő muzulmán lakosságnak Boszniában és Koszovóban, hogy azok kövessék a közel-keleti öltözködési szokásokat, mecsetbe járjanak, a gyerekeiket pedig vallási iskolába járassák.
A balkáni muzulmánok vallási kérdésekben alapvetően igen toleránsak voltak, gyakran ittak alkoholt és állítottak fenyőfát karácsonykor, összejártak a keresztény szomszédokkal. Mégis, az iszlám radikalizmusnak a körükben elvetett magvai egyre több hajtást hoznak a fiatal generáció tagjai között.
A balkáni iszlám szélsőségeseknek Bécs már legalább két évtizede az egyik fő nyugati bázisnak számított, leginkább földrajzi közelsége miatt. A másodgenerációs balkáni muzulmánok fogékonysága a radikális tanokra viszont Ausztriában talán még nagyobb, mint szüleik hazájában, mivel ott a régi toleráns iszlám utolsó társadalmi bázisai még lassítják a folyamatot.
A gyökerüket vesztett albán vagy bosnyák fiatalok egy nyugati országban azonban csak a teljes szekuláris asszimiláció, vagy a közel-keleti muzulmán csoportokhoz való csapódás között választhatnak, ez utóbbiak viszont döntően már szalafita-vahabita befolyás alatt állnak. Az osztrák biztonsági szolgálatok tisztában voltak ezekkel a tényekkel és a negatív trenddel is, a tegnapihoz hasonló merénylet bekövetkezte pusztán idő kérdése volt minden hozzáértő szakemberük számára.
(Borítókép: Sean Gallup/Getty Images)