Nem teljesen váratlanul, de lemondott Hashim Thaçi, Koszovó 2016 óta hivatalban lévő elnöke. Lépésének oka, hogy a hágai különleges ügyészség megerősítette ellene a vádemelést olyan bűncselekményekért, amelyeket még két évtizeddel ezelőtt, az 1998–99-es koszovói háború idején, majd az azt követő kaotikus időszakban követtek el.
Hashim Thaçi, aki korábban háromszor miniszterelnöke, illetve egy ízben külügyminisztere is volt országának, nem egyedül kell, hogy számot adjon most a tetteiről Hágában. Vele együtt távozik Hollandiába Kadri Veseli korábbi koszovói házelnök, aki törvényhozási karrierjét megelőzően a Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UÇK) titkosszolgálatának feje volt. A SHIK néven ismert szervezet a háború után sem szűnt meg, hanem a veteránok egy csoportja által megalapított Koszovói Demokratikus Párt szolgálatában maradt, tevékenységét pedig semmilyen törvény nem szabályozta, állami szerv nem felügyelte. A SHIK és Veseli nevét koszovói szerbek és albánok tucatjainak, de akár talán százainak a meggyilkolásával hozzák összefüggésbe; ezt a vádat a koszovói parlamentben már évekkel ezelőtt megfogalmazták ellenzékiek.
A két politikai nagyágyúval együtt indult csütörtökön a repülőtérre az UÇK egyik neves parancsnoka, Rexhep Selimi, aki a 10-es kódnevet viselte anno, a gerillaháború éveiben. Később parlamenti képviselő lett, és kering róla egy anekdota, miszerint a törvényhozás tagjainak barátságos focimeccsén le akarta parancsolni a 10-es számú mezt az egyik (gerillamúlttal nem rendelkező) képviselőtársáról, mert úgymond az a szám neki van fenntartva.
Pristinában már szerdán feszültté vált a légkör, miután az Európai Unió rendőri missziójának (Eulex) egységei – a helyi rendőrséggel együttműködve – letartóztatták az UÇK egykori szóvivőjét, Jakup Krasniqit, aki korábban Veselihez hasonlóan éveken keresztül a koszovói törvényhozás elnöke volt. A koszovói politikai elitet sokkolták az események; egyikük azt nyilatkozta a sajtónak, hogy „most biztos ünnepelnek Belgrádban”.
Ez a hágai igazságszolgáltatási fórum nem tévesztendő össze a Nemzetközi Büntetőtörvényszékkel, amelyet az ENSZ Biztonsági Tanácsa 1993-ban hozott létre a volt Jugoszlávia felbomlását kísérő háborúk során elkövetett bűncselekmények kivizsgálására. Az ICTY (International Criminal Tribunal for the former Yugoslavia) rövidítéssel ismert, a múlt évtizedben kiemelt médiafigyelemmel kísért törvényszéknek az ügyészségét a maga idejében egy legendássá vált svájci jogásznő, Carla del Ponte vezette, aki egy másik államfőt, Slobodan Miloševićet már bíróság elé citált háborús bűnökért 2001-ben.
A koszovói különleges törvényszék és az ottani különleges ügyészség genezise ott kezdődött, hogy 2010 végén bombaként robbant egy svájci politikus nevével fémjelzett jelentés az európai emberi jogokkal foglalkozó Európa Tanácsban. A Dick Marty által összeállított anyag megdöbbentő nyerseséggel teregette ki a nyugati világban általában szimpátiával kezelt egykori koszovói albán gerillahadsereg szennyesét. Mégpedig éppen amikor Koszovó ügye kezdett révbe érni, függetlenségét elnyerve szabadulni látszott a szerbek szorításából és a nemzetközi ellenőrzés alól egyaránt.
Marty nem kevesebbet állított a nemzetközi plénum előtt, mint azt: a koszovói albán gerillák egyes vezetői összefonódtak a szervezett bűnözéssel, ami addig csak titkosszolgálati és rendőri jelentésekből szivárgott ki néha a sajtónak. Újdonság volt viszont, hogy a gerillák állítólag a harcokban túszul ejtett szerbek és kollaboráns albánok szerveivel (!) is kereskedni kezdtek, ami a legrezignáltabb cinikusok szemöldökét is feljebb rántotta. Marty ráadásul kerek perec felelősként nevezte meg Koszovó akkori miniszterelnökét, aki korábban az UÇK politikai vezetője volt, részt vett a béketárgyalásokon 1999-ben és számos nyugati vezetővel jó viszonyt ápolt. Ezt a miniszterelnököt Hashim Thaçinak hívták, akit sokan csak háborús fedőnevén emlegettek: Gjarpëri, azaz a Kígyó.
A Koszovó függetlenségét támogató nyugati hatalmak – elsősorban az USA, Nagy-Britannia és Németország –nem maradhatott közömbös ilyen súlyos vádak előtt. Úgy gondolták: még azelőtt lépniük kell, hogy a koszovói függetlenséget végletekig ellenző Oroszország az ENSZ elé viszi az ügyet, és politikai tőkét kovácsol belőle. Nem volt nagy titok, hogy a gerillákat 1999-ben a fenti három ország fegyverekkel és kiképzéssel segítette a szerbek elleni harcukban, ráadásul Thaçi politikusként közismerten az amerikaiak embere lett, és nem nagyon volt olyan kérése Washingtonnak, amit elutasított volna.
A nyugati politikusok szemében a legjobb megoldásnak az tűnt, ha formailag Koszovó saját maga hoz létre egy speciális intézményt, ami kivizsgálja a Marty-jelentés vádjait. Egyben pedig azokat a bűncselekményeket is, amelyeket a háború utáni egy-két évtizedben a szőnyeg alá söpörtek, így a politikai ellenfelek, Ibrahim Rugova követőinek szisztematikus meggyilkolását és megfélemlítését.
A koszovói politikusok, főleg az egykori veteránok nagyon berzenkedtek az ötlettől, de végül Thaçi személyes fellépésének hatására a pristinai törvényhozás második nekifutásra megszavazta a szükséges törvényt 2015-ben. Ebben úgy rendelkeztek, hogy létrehoznak egy olyan koszovói törvényszéket, ami az ország területén kívül fog működni – szintén Hágában. Az is világossá vált, hogy ezen a törvényszéken koszovói születésűek csak vádlottak, tanúk vagy tolmácsok lehetnek majd.
Az amerikaiak kérésére maga Thaçi kardoskodott leginkább e törvényszék és ügyészség létrehozása mellett, amely most őt szembesíti a rendkívül súlyos vádakkal. Az 52 éves koszovói albán politikus lemondása és önkéntes elutazása Hágába illeszkedik a sorba, amelyet az UÇK veteránjainak többsége már példaként állított. Ramush Haradinaj – aki a szerbek ellen legmakacsabbul védekező gerillaparancsnok volt – kétszer lett miniszterelnök a háború óta, és mindkétszer lemondott, amikor háborús bűnökkel vádolták meg. Az ICTY már felmentette; igaz, a megfélemlített tanúkkal való bizonyítás ellehetetlenülése miatt. De bejelentette: bármilyen újabb vádakkal kész szembenézni a különleges törvényszék előtt is.
Ez a magatartás élesen eltér attól, amit általában a szerb vádlottak tanúsítottak, akik inkább csak jelentős nemzetközi nyomásgyakorlás eredményeként utaztak Hágába. Radovan Karadžić volt boszniai szerb elnök több mint egy évtizedig bujkált az igazságszolgáltatás elől, amíg 2008-ig a szerb rendőrség le nem tartóztatta. A legalább hétezer srebrenicai bosnyák muzulmán legyilkolásáért felelős Ratko Mladić boszniai szerb tábornok pedig még tovább, egészen 2011-ig.
A fentiek fényében a nemzetközi büntető igazságszolgáltatást sokszor érte a vád, hogy malmai lassan őrölnek, a vádlottak csak évtizedekkel a bűncselekmények elkövetése után kerülnek bíróság elé. Ez igaz lehet, de az elmúlt negyedszázad azt mutatta, hogy Justitia előbb-utóbb mindenkit utolér, a háborús bűncselekmények vádjainak súlya alatt a legmagasabb állami vezetőknek is számot kell adniuk a történtekről.
(Borítókép: Hashim Thaçi tart sajtótájékoztatót lemondása után Pristinában 2020. november 5-én. Fotó: Armend Nimani / AFP)