Index Vakbarát Hírportál

Megsemmisítené az NVI az Öreg-tóért gyűjtött aláírásokat Tatán

2020. november 7., szombat 16:26

A veszélyhelyzetre hivatkozva megsemmisíttetné a Nemzeti Választási Iroda a tatai népszavazáshoz összegyűjtött aláírásokat – írja a Mérce.

Pénteken lépett hatályba az a kormányrendelet, amelynek értelmében a koronavírus-járvány miatt meg kell szakítani minden népszavazással kapcsolatos eljárást. Ez közvetlenül befolyásolta azt a népszavazási kezdeményezést is, amely a tatai Öreg-tó partjára tervezett szállodaépítés ellen folyik. Az NVI állásfoglalásának értelmében

az eddig gyűjtött aláírások nem használhatóak fel a népszavazási kezdeményezéshez, azokat meg kell semmisíteni.

Az aláírásgyűjtést a veszélyhelyzet után öt nappal lehet újraindítani, ekkor kell majd újra kiadni az  aláírásgyűjtő íveket, amelyre 30 nap áll majd rendelkezésre.

Ezáltal a tatai civilek 3 heti munkáját a választási iroda egy tollvonással megsemmisítené. 

Szalay Ildikó, a Stop Avalon! Tata nevű civil csoport alapítója úgy nyilatkozott: jogászaik a bíróságon támadják meg a döntést, aktivistáik pedig az utcán fognak tüntetni az ellen. 

Rovatok