Index Vakbarát Hírportál

Borban áztatta a tigrist

2020. november 10., kedd 06:45

Borba áztatott tigristetemre bukkantak egy vietnámi férfi házában Ho Si Minh-városban – adta hírül az MTI.

A 28 éves házigazdát a hatóságok letartóztatták ritka és veszélyeztetett fajokra vonatkozó törvények megsértése miatt.

A házat azt követően kutatták át, hogy felmerült a gyanú, miszerint a tulajdonos egy bűnbanda tagjaként vadon élő állatokkal folytat tiltott kereskedelmet.

A borba áztatott indokínai tigrisen kívül találtak a férfi házában egy kitömött tigris- és egy medvefejet is.

A férfi azt állította, hogy a hét kilogrammnyi tigristetemet 860 dollárért vásárolta az interneten. Egyelőre többet nem tudni az ügyről, köztudott azonban, hogy egyes vietnámiak az egészségre nézve jótékony hatásúnak tartják az olyan bort, amelyben tigris teste ázik.

Az indokínai tigris az erősen veszélyeztetett fajok közé tartozik, és szerepel a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) vörös listáján is. Az Oxfordi Egyetem egy januárban közzétett kutatása szerint már csupán 221 példány él belőle Thaiföldön és Mianmarban.

Rovatok