Index Vakbarát Hírportál

Vakcinaszállító fagyasztókat rendelt meg a Ford

2020. november 24., kedd 19:09

A Ford 12 olyan fagyasztót rendelt meg, amelyek a Pfizer és a BioNTech Covid-ellenes vakcinájának szállítására szolgálhatnak – írja a Reuters

Kelli Felker, a Ford szóvivője elmondta, hogy

ezáltal a dolgozóik számára igyekeznek biztosítani azt, hogy hozzájuthassanak majd a vakcinákhoz

A közleményből az nem derült ki, hogy a Ford melyik beszállítótól rendelte meg a különleges fagyasztókat. 

Az autógyártó mellett már az amerikai államok és városok is igyekeznek olyan eszközöket beszerezni, amelyekkel elősegíthetik a vakcinák tárolását és szállítását. Az oltóanyagot ugyanis állandóan

mínusz 70 fokos hőmérsékleten kell tárolni. 

Ráadásul a fagyasztók beszerezése is komoly költséget jelent: áruk ötezer és tizenötezer dollár között ingadozik. 

A megnövekedett kereslet miatt a gyártók jelezték, hogy akár hónapokat is várniuk kell a megrendelőknek addig, míg le tudják szállítani a termékeiket.

Rovatok