Index Vakbarát Hírportál

Elutasították Trump keresetét Pennsylvaniában

2020. december 9., szerda 13:48

Indoklás nélkül elutasította az amerikai legfelsőbb bíróság Donald Trump, leköszönő amerikai elnök jogászainak keresetét, amelyben a pennsylvaniai elnökválasztási eredmények hitelesítésének leállítását kérték – írja az MTI. A republikánusok azzal érvelnek a keresetben, hogy

Pennsylvaniában a levélszavazást szabályozó törvény annak végrehajtási rendelete miatt alkotmányellenes. 

Az állam ilyen tekintetben csatatér államnak számít, ugyanis soha nem lehet tudni, hogy a republikánus vagy a demokrata párti jelölt támogatottabb a térségben. A kereset előtte már megjárta a pennsylvaniai bíróságokat, Tom Wolf demokrata párti kormányzó pedig már hitelesítette Joe Biden demokrata párti elnökjelölt győzelmét. A beadványt a különböző szinteken egy republikánus párti washingtoni képviselő és egy képviselőjelölt jegyezte.

Azt kérték, hogy a bíróság érvénytelenítse az államban leadott 2,5 millió levélszavazatot, vagy pedig az egész választási eredményt érvénytelenítse, és az állam republikánus többségű törvényhozása állapítsa meg, ki győzött ott.

Az indoklás nélküli visszautasítás után Greg Teufel, a benyújtók ügyvédje erre reagálva azt mondta: külön keresetet nyújt be a legfelsőbb bírósághoz, és ebben azt kéri a testülettől, hogy érdemben és sürgősséggel tárgyalja az ügyet.

Ez az első eset a 2020-as amerikai elnökválasztással kapcsolatban, hogy valamely állambeli eredmény felülvizsgálatára vagy az eredmény hitelesítésének késleltetésére indított keresetet elvittek egészen a szövetségi legfelsőbb bíróságig, pedig Trump kampánycsapata és megbízott jogászai számtalan hasonló keresetet nyújtottak be szerte az Egyesült Államokban. Trump kampánycsapata több hasonló keresetet nyújtott be szerte az Egyesült Államokban, azonban ez az első eset, amely egészen a legfelsőbb bíróságig jutott. Tom Wolf demokrata párti kormányzó már hitelesítette Joe Biden demokrata párti elnökjelölt győzelmét. A legtöbb levélszavazatot Biden kapta az államban, s minden szavazatot egybevéve 80 ezerrel több voksot kapott, mint Trump.

Rovatok