Index Vakbarát Hírportál

Valami nagyon nem stimmel a brüsszeli orgia szervezőjével

2020. december 10., csütörtök 09:48

Lengyelország már három évvel ezelőtt már kérte a Szájer József meneküléséről hírhedt orgia szervezője,  David Manzheley kiadatását, de a belga hatóságok ennek nem tettek eleget – számol be a Blikk.

A laphoz eljutott a krakkói bíróság levele, eszerint a nemzetközi körözést 2014-ben adtak ki a férfi ellen, ám a belga fellebbviteli bíróság 2017 nyarán elutasította a végrehajtását. A férfit nem fenyegeti kiadatás, amíg Belgiumban van, és nem kell letöltenie a 14 hónapos börtönbüntetését, amelyet még 2010 novemberében szabtak ki rá. Lengyelországban a körözési képe a máig kint van a rendőrség honlapján, ám december 3-i dátummal.

A 29 éves lengyel férfi körül azonban úgy tűnik valami nagyon nem stimmel. A lengyel Igazságügyi Minisztérium a Blikk kérdésére közölte: okirat-hamisítás, zsarolás, és rágalmazás miatt is keresik. Manzheley a lapnak tagadta, hogy ő lenne a szóban forgó személy. Szerinte csak az orgiákon korábban résztvevő lengyel politikusok próbálják őt hiteltelenné tenni. Hogy ártatlanságát igazolja, több dokumentumot is küldött a bulvárlapnak.

Ezek egyike egy francia fényképes igazolvány, ahol születési helyként a máltai Naxxar van megadva. A név azonban nem stimmel – itt már Adam B.-ként tűnik fel a hivatalosnak látszó dokumentumon. Ezt azzal magyarázta, hogy 2017-ben változtatta a nevét David Manzheley-re egy izraeli rokona tiszteletére.

Egy másik papíron viszont az látszik, hogy már 2013-ban is a David Manzheley nevet használta. A lapnak nem akarta felfedni az igazolványon lévő születési dátumot sem, pedig ezzel igazolhatta volna ártatlanságát. A lengyel körözés szerint egyébként nem is 29, hanem 36 éves.

Rovatok