Index Vakbarát Hírportál

Ismeretlen fegyveresek agyonlőttek Afganisztánban egy tévébemondónőt

2020. december 10., csütörtök 09:49

Ismeretlen fegyveresek agyonlőttek egy tévébemondónőt a kelet-afganisztáni Nangarhar tartomány fővárosában, Dzsalalábádban – írja az MTI. A támadásban a nő sofőrje is életét vesztette – közölték helyi hivatalos források csütörtökön.

Malalai Majvand munkába tartott autójával, amikor végeztek vele – tette hozzá a tartományi kormányzó szóvivője, Ataullah Hogjáni.

A gyilkosság elkövetőjeként eddig senki nem jelentkezett, de a tartományban mind a szélsőséges tálib lázadók, mind az Iszlám Állam nevű terrorszervezet fegyveresei aktívak.

Majvand az Enikasz nevű kereskedelmi tévé munkatársa volt. Az Enikasz igazgatója, Zalmáj Latifi újságíróknak nyilatkozva „az ország ellenségeit” vádolta a gyilkossággal, kiemelve, hogy a tévétársaság korábban kapott halálos fenyegetéseket.

Három éve robbantásos merényletet követtek el a televízió épülete mellett, a merényletben többen életüket vesztették, 2018-ban pedig Latifit is elrabolták ismeretlenek, majd később elengedték.

A Riporterek Határok Nélkül (RSF) nemzetközi újságíró-jogvédő szervezet szerint Afganisztán egyike a legveszélyesebb országoknak a sajtómunkások számára. Tavaly legalább tíz újságíró és más médiamunkás vesztette életét, míg 2018-ban húszan haltak meg különböző támadásokban. Novemberben két ismert újságíró vált pokolgépes támadás áldozatává a déli Hilmend tartományban és Kabulban.

Rovatok