A koronavírus annyira fojtogatóan hatott az idei politikai szezonra, hogy ingerhiányos állapotunkban hajlamosak vagyunk néha úgy érzékelni, 2020-ban alig történt bármi, ami nem a járvánnyal állt összefüggésben. Lerántva viszont a Covid-maszkot, azt látjuk: a délkelet-európai régió ismét eseménydús esztendőt tudhat maga mögött. Winston Churchill óta tudjuk: a Balkán több történelmet gyárt, mint amennyit el bír fogyasztani.
A 2020-as koronavírus-járvány a nyugat-balkáni országok egészségügyi rendszerénél csak gyenge lábakon álló és folyamatos agyelszívástól bénított gazdaságukat tette jobban próbára. A régió országai komoly gazdaságvédelmi tervekkel nem tudtak előállni, súlyosan eladósodtak: legutóbb Montenegrót kellett egy 750 millió eurós hitellel kimenteni az államcsőd veszélyéből.
A koronavírus eddigi legismertebb áldozata a régióban a szerb pravoszláv egyház novemberben elhunyt pátriárkája, Irinej volt. Ő évtizeden át határozta meg a szellemi-politikai irányvonalát egy olyan egyháznak, amely szinte minden jugoszláv utódállamban jelen van.
A 90 évesen eltávozott vallási vezető utódját várhatóan 2021 elején választják meg. Az utód személye pedig egyáltalán nem jelentéktelen kérdés: a szerb identitáspolitikában a pravoszláv egyház hagyományosan markáns szerepet játszik.
Irinej volt az egyik legelszántabb ellenzője a független Koszovó elismerésének. Találó mondása szerint
amit elajándékozunk, azt örökre elvesztettük, de amit erővel vesznek el, azt bármikor jogosan visszaszerezhetjük.
A pátriárka kétségtelenül bölcs ember volt, viszont jelenleg
SZINTE A NULLÁVAL EGYENLŐ ANNAK A VALÓSZÍNŰSÉGE, HOGY SZERBIA VISSZASZEREZZE KOSZOVÓT,
mert a jelek szerint még egy ideig az Egyesült Államok és a NATO akarata érvényesül a Balkánon.
A NATO 2020-ban mintegy négyezer békefenntartót állomásoztatott Koszovóban; több mint tíz százalékuk hazánkból érkező katona volt. A Kosovo Force élére Szijjártó Péter külügyminiszter bejelentése szerint 2021 őszén várhatóan magyar tábornok kerül.
A Balkán idei legfontosabb geopolitikai eseményeként Észak-Macedónia márciusban tagja lett a NATO-nak, így már csak Bosznia-Hercegovina, Szerbia és Koszovó alkot szigetet a NATO-tagok ölelésében. Az Adriai-tenger és a Jón-tenger partvidéke Isztriától Korfuig már korábban a szövetség katonai ellenőrzése alá került; ez Montenegró 2018-as csatlakozásával vált teljessé. Most pedig létrejött a szárazföldi kapcsolat a NATO nyugat-balkáni (Horvátország, Montenegró, Albánia) és „kelet-balkáni” (Románia, Bulgária) tagállamai között, amire eredetileg már 2009-ben, Horvátország és Albánia felvételével egy időben sor került volna. Persze csak akkor, ha nincs az elhúzódó görög–macedón névvita, ami Szkopjét évtizedes lemaradásra kárhoztatta.
Észak-Macedónia nem sokáig örülhetett a névvita lezárásának és annak, hogy 2020 márciusában végre politikai meghívást kapott a csatlakozási tárgyalások megkezdésére az Európai Uniótól. Novembertől egyre világosabbá vált, hogy újabb akadály merült fel, és Bulgária decemberben meg is vétózta a csatlakozási tárgyalások megkezdését Észak-Macedóniával, míg Hollandia Albánia tárgyaláskezdését blokkolta. A 2021. év kérdése, hogy az Egyesült Államokban hivatalba lépő Biden-adminisztráció kilépése a nemzetközi színtérre tud-e kívülről újabb lendületet adni a megtorpanni látszó EU-bővítésnek.
Az Egyesült Államok és az EU az idén végre igyekezett friss dinamikát adni a Belgrád és Pristina közötti kapcsolatok normalizációját célzó dialógusnak. Szeptember elején asztalhoz ültették a szerb államfőt és a koszovói miniszterelnököt Washingtonban, hogy aláírassanak velük egy sor ígérvényt.
Az amerikai adminisztrációnak ez a lépése a Nyugat-Balkán stabilizációja mellett az egyre növekvő orosz és kínai befolyás elleni feltartóztató politikának is része volt. Az oroszok mind több fegyverrel látják el Szerbiát, erős pozíciókat építettek a régió energiaszektorában, de egyházi és politikai kapcsolataikon keresztül is jelen vannak a Balkánon. A kínaiak a kereskedelemben, a csúcstechnológiai szektorban és bizonyos infrastrukturális projektekben nőtték ki magukat fontos szereplőkké, tulajdonképpen egy évtized leforgása alatt. Valószínűnek tekinthetjük, hogy a Biden-adminisztráció 2021-ben további erőfeszítéseket tesz majd az oroszok és kínaiak régióbeli térnyerésének lassítására: ebben kontinuitás várható a távozó republikánusok és a hatalomba visszatérő demokraták politikája között.
Az EU megpróbálta ugyan a Belgrád–Pristina dialógus Washingtonban nyert szeptemberi lendületét kihasználni, de a tárgyalások ősszel lefékeződtek, mivel a szerbek nem hajlandók minden további ellentételezés nélkül elismerni Koszovó függetlenségét. A koszovói albánok pedig nem készek semmilyen engedményre. A tárgyalások közvetítésével megbízott Miroslav Lajčák volt szlovák külügyminiszter a térségben bizonyított szakértelme és diplomáciai-politikai tapasztalata eddig nem bizonyult elegendőnek ahhoz, hogy nyugvópontra vigye a koszovói albánok és szerbek közötti vitákat.
2021 arra ad majd választ, hogy az EU kívánja-e, képes-e a hitelességét fenntartani a Nyugat-Balkánon, vagy hagyja presztízsét tovább olvadni a régió országaiban és tengerentúli szövetségese előtt.
Madeleine Albright volt amerikai külügyminiszter (1997–2001) a washingtoni képviselőház külügyi bizottságának hó eleji meghallgatásán – amely azt a célt szolgálta, hogy politikai ajánlásokat gyűjtsenek össze a Biden-adminisztráció számára – megfogalmazott néhány prioritást. Az orosz és kínai befolyás növekedése, illetve az egész régió fejlődését visszafogó korrupció mellett két kockázatot nevesített különös hangsúllyal. Ezek:
Ennek a 15 éve visszatérő fenyegetésnek a hátterében Milorad Dodik, a boszniai kollektív elnökség jelenlegi szerb tagja, korábbi boszniai szerb miniszterelnök és elnök, illetve a mögötte álló hatalmi szerkezet áll. Dodik pártja 1998-ban még csak két képviselővel rendelkezett a véres etnikai tisztogatások nyomán létrejött boszniai szerb entitás Banja Luka-i törvényhozásában. Az elmúlt másfél évtizedben azonban harsány populista retorikájával domináns és szinte legyőzhetetlen erővé vált.
A novemberi önkormányzati választásokon váratlanul egy 27 éves új politikai csillag, egy balkáni milliomoscsemete elhódította Dodik pártjától az entitás fővárosát, Banja Lukát. Dodik dühében és az ifjú trónkövetelőtől való félelmében már azzal fenyegtőzik: minden pénzcsapot elzár, kiéheztetve az ellenzékivé vált nagyvárost. Nem kell nagy jóstehetség, hogy azt jelezzük előre: 2021-ben ez az ellenzéki fészek már a Biden-adminisztráció informális védelmét fogja élvezni. Ha nem másért, akkor azért, hogy legalább borsot törjenek az egy ideje már oroszbarát hírébe keveredett Dodik orra alá.
A moszkvai vezetésnek nem kell a 2020-as évet gyászkeretbe helyeznie a Balkánon. Amit néhány évvel ezelőtt még egy kudarcba fulladt puccsal próbáltak elérni, azt az augusztusi parlamenti választások véghez vitték Montenegróban. December elején Belgrád-barát és oroszbarát kormány alakult Podgoricában, egy olyan NATO-tagállamban, amelynek államadósságát 25 százalékban a kínaiak tartják a kezükben. A 22 évig regnáló függetlenségpártiak helyét most olyan korrupcióellenes retorikával csúcsra jutott politikai erők vették át, amelyek készek Moszkva érdekeit segíteni a regionális politikában. Rögtön fel is merült a gyanú, hogy visszalépni látszanak Koszovó függetlenségének elismerésében, bár ezt elsőre még cáfolták.
Mintha Koszovónak nem lenne elég gondja enélkül is. Tavasszal, a járvány első hullámának kellős közepén bizalmatlansági indítvánnyal megbuktatták a karizmatikus Albin Kurti kormányát, amelybe pedig az ország fiatal generációja óriási reményt helyezett a 2019-es választásokon, hogy felszámolja a sokak életét megkeserítő korrupciót. A parlamenti puccs mögött állítólag Donald Trump amerikai elnök bizalmi embere, Richard Grenell állt: a hajlíthatatlan egyéniségként ismert Kurti nem akart elég gyorsan kötélnek állni a Szerbiával folytatott párbeszéd néhány kérdésében. A választásokon nyertes Önrendelkezés Mozgalom így négy hónap kormányzás után újra ellenzékbe került, a jelenlegi kormánykoalíció léte pedig hónapok óta egy hajszálon lóg a minimális parlamenti többség miatt. A politikai instabilitást csak fokozza, hogy időközben megkezdte munkáját az a koszovói különleges törvényszék, amely a koszovói albánok gerillahadseregének háborús bűncselekményeit hivatott kivizsgálni Hágában. Ennek nyomán Hágába kellett utaznia az államfőnek, két volt házelnöknek és a sor még egész biztosan nem ért véget.
Az új koszovói elnök személyében a jelenlegi kormánykoalíció nem tudott eddig megegyezni, ezért a jövő év egyik első fontos eseménye éppen az előre hozott választás lehet Koszovóban. A függetlenség óta eltelt alig 13 év alatt ez lesz immár az ötödik. Ha pedig sor kerül rá, akkor szinte biztos, hogy a radikális diákmozgalomból kinőtt Önrendelkezés még nagyobb arányban nyer, mint 2019-ben. Ez Montenegró után újabb korrupcióellenes „fülkeforradalmat” hozna el a Balkánon, ellenzékbe kényszerítve a hatalmat két évtizede gyakorló korábbi politikai elitet.
A szerző a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója
(Borítókép: Aleksandar Vučić szerb elnök áll Irinej pátriárka üvegtetejű koporsója mellett a belgrádi Szent Száva-templomban tartott temetési szertartáson 2020. november 22-én Fotó: Vladimir Zivojinovic / Getty Images Hungary)