Index Vakbarát Hírportál

Párizsi vérengzés: ketten fellebbeztek

2021. január 5., kedd 06:24

A tizenegy vádlott közül ketten fellebbeztek a franciaországi dzsihadista merényletsorozat nyitányát jelentő, 2015 januárjában elkövetett, tizenhét halálos áldozatot követelő párizsi támadásokkal kapcsolatban − jelentették be hétfőn az igazságügyi források.

A merényletek megszervezésében központi szerepet játszó 34 éves Ali Riza Polat barátja, Amédy Coulibaly már december 16-án, az ítélethirdetés napján kijelentette, hogy fellebbez az ügyben. 

A fővádlott első fokon harmincéves börtönbüntetést kapott.

A nyomozás szerint ő szerezte be Belgiumból a fegyvereket, és az ő feladata volt a nyomok eltüntetése is.

Amédy Coulibalyn kívül egy másik segítő, a húsz év szabadságvesztésre ítélt Amar Ramdani is fellebbezést nyújtott be. 

Az ügyészség is fellebbezést nyújtott be mindkét esetben annak érdekében, hogy az esküdtszéknek lehetősége legyen súlyosbítani a kiszabott ítéleteket. A vádhatóság Ali Riza Polat ellen eredetileg életfogytiglani szabadságvesztést, Amar Ramdani esetében pedig tizenhét év börtönbüntetést indítványozott.

A további kilenc elítélt elfogadta az elsőfokú döntést, amely általában enyhébb volt az ügyészség indítványánál, így esetükben már jogerős a büntetés.

Tizennégy embert vádoltak meg azzal, hogy logisztikai támogatást nyújtottak a három elkövetőnek, akik néhány nap leforgása alatt tizenhét embert gyilkoltak meg. A Charlie Hebdo szatirikus hetilap párizsi szerkesztőségében tizenkét emberrel végeztek, tizenegyet megsebesítettek. Agyonlőttek továbbá egy rendőrt, majd egy kóser élelmiszerboltban zsidó túszokat ejtettek, négyet megöltek. A gyanúsítottak közül tízen álltak bíróság elé, a többiek vagy Szíriában vannak, vagy meghaltak az iszlamista harcokban.

Rovatok