Index Vakbarát Hírportál

Elborította a szemét a Drina folyót és a Potpeckó-tavat

2021. január 11., hétfő 20:08 | három éve frissítve

Teljesen ellepte a hulladék a Drina folyót, illetve a Szerbiában található Potpeckó-tavat – írja a Szabad Európa. A súlyos környezetszennyezés videón is látható: 

A hulladék a több országon is áthaladó Drina folyóból érkezik a tóba. 

A videóban megszólaló aktivista, Szinisza Lakovics szerint a probléma már több évtizede fennáll. Véleménye szerit a szemétlerakók hiánya is hozzájárult a helyzet kialakulásához. 

A Környezetvédő arra is figyelmeztetett, hogy a hulladék felgyülemlése miatt akár a helyi vízerőmű is eldugulhat. 

A szerb, valamint a bosnyák kormányzat korábban már próbált fellépni a probléma ellen. Boszniában, Visegrad városnál –  egy másik vízerőmű mellett–  egy "szemétgátat" is létesítettek, a közelmúltban azonban olyan sok szemét folyt le a folyón, hogy ez a gát átszakadt. 

Emiatt most a folyóból darukkal kell kimerniük és elszállítaniuk a hulladékot. 

Nagy munkát jelent minden nap, végtelen mennyiségű a szemét

– mondta el Visegrad polgármestere.  Bosznia, Szerbia és Montenegró jelenleg is tárgyalnak a helyzet megoldásáról, egyelőre azonban nem sikerült megoldást találniuk a problémára.

Rovatok