Index Vakbarát Hírportál

Josep Borrell: A szolidaritás az egyetlen eszköz a járvány okozta válságból való kilábaláshoz

2021. január 19., kedd 20:59

A globális szolidaritás az egyetlen eszköz ahhoz, hogy a világ a koronavírus-járvány okozta válságból kilábaljon

– jelentette ki Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője az Európai Parlament brüsszeli plenáris ülésén. A politikus az emberi jogok nemzetközi tiszteletben tartásáról folytatott EP-vitán hangsúlyozta, 

a koronavírus-járvány megfékezését célzó globális, de mindenekelőtt a partnerországokkal való szolidaritás mellett az Európai Uniónak továbbra is védelmeznie kell a demokráciát és az emberi jogokat világszerte.

A főképviselő szerint Kínával pragmatikus kapcsolatra van szükség, ám nem szabad megfeledkezni az európai elvekről, ide sorolta az emberi jogok védelmét, különösen Hongkong kérdésében.

Josep Borrell arról is beszélt, hogy Európai Unió Törökországgal jobb kapcsolatra törekszik, ám ehhez a másik félnek is ezt kell akarnia. 

A főképviselő fontosnak tartja, hogy az Európai Unió országai megerősítsék saját védelmi képességüket, ami nem jelenti azt, hogy a NATO-val meglévő intenzív együttműködés ne maradjon meg.

Rovatok