Index Vakbarát Hírportál

A brit zene jó exportcikk, de a brexit ennek is rendesen alávág

2021. január 21., csütörtök 10:44

Áll a bál a brit zenei színterén. A brexit után ugyanis nemcsak az átlag briteknek, de a neves sztároknak is vízumot kell kérniük, ha Európában akarnak fellépni, és ha egy héten mondjuk három különböző európai államban adnak koncertet, akkor bizony mind a három ország londoni nagykövetségét fel kell keresniük vízumügyben.

Most, hogy már látszik a járvány második hullámának a vége, és elérhető közelségbe kerültek a hatékony vakcinák, egyre több népszerű zenész és együttes köt le turnéidőpontokat nyárra az Európai Unió államaiba. A londoni kormánynak küldött nyílt levél a The Times című lapban jelent meg, és a 110 aláíró között olyan neveket találunk, mint 

Elton John, Roger Daltrey a Who zenekarból, az Oasis fronembere, Liam Gallagher, Sting, Brian May, a Radiohead, Sheku Kanneh-Mason, Kim Wilde

és a Glastonbury Fesztivál szervezői, Michael és Emily Eavis.

Ilyen ez a popszakma

A levél aláírói szerint a londoni kormány nem tett meg mindent a brüsszeli tárgyalásokon a vízummentes koncertezés érdekében. A zenészek, táncosok, színészek attól tartanak, hogy emiatt drága, rövid időszakokra szóló munkavállalási engedélyt kell beszerezniük bizonyos államokban, illetve tonnányi papírt kell kitölteniük, ha a vámon be akarják vinni saját hangszereiket, komplett erősítőberendezéseiket és lámpaszettjeiket.

Attól tartanak ugyanis, hogy az eddig nem létezett, de most a vízumhoz kötött belépés kötelező költségei továbbfaragják a kisebb zenekarok nem túl nagy bevételeit, és egyszerűen nem éri majd meg nekik a koncertezés. Ezért sürgetik a kormányt, hogy mielőbb állapodjon meg az EU-val, a brit művészek vízummentesen utazhassanak be az Unióba, és tekintsenek el a felszerelés „lepapírozásától” a vámnál ki- és belépéskor.

Három hónapos vízummentes turnézás az Unióban

Javaslatuk lényege, amit szeretnének elfogadtatni Brüsszellel, hogy

tegyék lehetővé a brit fellépők és stábjuk esetében a 90 napos vízummentes koncertkörutat a kontinensen,

az EU-tagállamokban. Az indítvány értelmében ugyanilyen 3 hónapos vízummentes koncertezési lehetőséget kapnának az Egyesült Királyságban fellépő, uniós országokból érkező zenészek, művészek.

A londoni kormány szóvivője szerint a kabinet komolyan veszi a brit zenei világ követelését, és maga is azt támogatja, hogy a brit művészek szabadon dolgozhassanak az EU tagországaiban, azaz európai színházakban, koncerteken felléphessenek. London az egyeztető tárgyalásokon a brit zenei szektorból érkezett kérések alapján fogalmazta meg kéréseit, amelyeket Brüsszel elutasított.

Az uniós ellenjavaslat ugyanakkor egyáltalán nem foglalkozott a rövid időszakra kiadható munkavállalási engedélyekkel, és nem engedélyezte volna, hogy a zenészeket, együtteseket kísérő műszakiak, technikusok is részt vegyenek a turnén.

A legfrissebb jelentések szerint a brit parlament felsőházában a kultúráért felelős egyik államtitkár már arról beszélt, hogy London egyenként keresi meg a 26 uniós tagállamot, és kezd egyeztetéseket velük külön-külön, mert rendkívül eltérőek az ideiglenes vízummentességre vonatkozó nemzeti szabályozások. 

Rutinos öreg rókák: megoldjuk okosban, mint régen

Az 1964-ben indult, de ma már nem aktív The Who zenekar frontembere, Roger Daltrey, aki ugyan aláírta a nyílt levelet, de korábban kifogásait hangoztatta a zenészek kampányával kapcsolatban, azt mondta a Sky Newsnak: 

Mi a csudát tenne a Brexit a brit zenevilággal? Úgy teszünk, mintha nem turnéztunk volna mi, öreg rókák már az Európai Unió létrejötte előtt is a kontinensen."

Az idén 77 éves brit rocker vélhetően arra céloz, hogy 1990, vagyis a kelet-európai rendszerváltás előtt is léptek fel brit zenekarok a vasfüggöny mögött, vagyis az egykori szocialista országokban. Akkor is meg tudták szerezni maguknak és a stáb tagjainak is a vízumokat és a szükséges papírokat, hogy lenyomják a bulikat.

Ha lesz Sziget idén, a fesztivált akkor sem érinti a vízumkötelezettség

Még mindig bizonytalan, hogy lesz-e idén Sziget, de Kádár Tamás cégvezető szerint a vízum kérdése semmiképpen nem okoz problémát és nem ró plusz terheket a szervezőkre. Ugyanis a fellépőknek maguknak kell majd igényelniük vízumot, saját maguknak és a turnéstáb tagjainak is.

A probléma alapvetően az, hogy például egy-egy európai turné akár egy hónapnál is hosszabb lehet, és a hatályos jogszabályok szerint 30 napnál tovább nem lehet az Európai Unióban tartózkodni turistavízummal. Ennél hosszabb idő esetén már ún. working visa, vagyis munkavállalást engedélyező vízum szükséges.

Kádár Tamás utalt arra is, hogy a briteknél a live entertainment, vagyis a koncertbiznisz iszonyatosan nagy és komoly üzletág. Ez pedig egyértelműen brit exportnak számít, tehát létérdekük, hogy a vízumügyekben mielőbb megnyugtató megállapodás szülessen London és Brüsszel között.

További probléma, hogy az óriáskoncertek felszereléseit 2–3 brit szállítmányozási cég kamionjai juttatják célba. A Brexit után azonban a brit szállítmányozási vállalatok – Nagy-Britanniából indulva – legfeljebb 3 szállítási pontot érinthetnek az EU-ban, majd ezt követően szigorúan vissza kell térniük a szigetországba. Ezt egyébként az uniós szállítmányozási vállalatok harcolták ki, hogy elérjék: Európán kívüli, nem uniós cégek ne furikázzanak árukat az EU-n belül.

A brit szállítmányozók számára csak az a lehetőség kínálkozik, hogy összefognak, és közösen hoznak létre és működtetnek egy Unión belüli telephelyet. Uniós telephely birtokában pedig már simán jöhetnek-mehetnek az uniós tagállamokban.

(Borítókép: Elton John, Sting és Brian May. Fotó: Dave Simpson / WireImage, Andrew Toth / Advertising Week New York, Noam Galai / Global Citizen / Getty Images)

Rovatok