David Cameron volt brit kormányfő 2013. január 23-án bejelentette: ha a konzervatívok 2015-ben megnyerik a választásokat, két éven belül népszavazást írnak ki Nagy-Britannia uniós tagságáról. A referendumot végül 2016. június 23-án megtartották, szűk többségbe kerültek a brexitpártiak, és egy sokévados szappanopera vette kezdetét, ami teljesen még mindig nem zárult le.
A maradás mellett kampányoló Cameron a népszavazás után rögtön bejelentette lemondását.
Úgy gondolom, hogy Cameron nem teljesen érzékelte a Nagy-Britannián belüli megosztottság súlyosságát
– mondta az Indexnek Szabó Barnabás, a Külügyi és Külgazdasági Intézet kutatója. Kiderült, hogy komoly törésvonalak vannak a társadalomban az EU megítélésében, ami ráadásul az egész királyságban megosztó kérdés, hiszen például a skót szavazók többsége a maradás mellett volt.
Cameron azt láthatta, hogy erőre kap a UKIP vezette EU-ellenes tábor, és a saját pártján belül is vannak ilyen unióellenes tendenciák, a népszavazást pedig jó eszköznek tarthatta arra, hogy leszámoljon ezekkel
– fejtegeti Cameron motivációit a kutató, aki szerint kívülről úgy látszik, hogy „ez olyan elszámítás volt, ami a helyzet kezelése helyett csak súlyosbította azt”.
Szabó szerint Cameront sokkolhatta a népszavazás eredménye, és mivel az EU mellett kampányolt, a politikai helyzete tarthatatlanná vált.
Theresa May volt az első, aki nekifutott a szakításnak, de a vártnál is bonyolultabb feladattal találta szemben magát, miközben alapvetően ő is EU-párti volt.
Úgy kellett képviselnie ezt a helyzetet, hogy nem érezte sajátjának, ezért olyan kilépést próbált összehozni, ami túl sok mindent nem vesz el az előnyökből sem, viszont fokozatosan kiderült, hogy az összefonódás súlyát talán még a brit politikai elit maga sem mérte fel, az EU nem egy félig bent, félig kint politikai és gazdasági integráció
– mondta Szabó, hozzátéve, hogy May nagyot próbált alkotni például a norvég minta alapján, de a keményvonalas toryk miatt nem volt meg hozzá a támogatottsága.
Nicola Sturgeon, skót kormányfő többször is egyértelművé tette, hogy az unión belül képzelik el a folytatást, és ők csak utasként zuhannak ki az integrációból, miközben a skótok többsége a maradás mellett voksolt.
Skóciában 2014-ben volt egy függetlenségi referendum, 55 százalék a brit unió fenntartását támogatta, de a brexit miatt nem egyértelmű, hogy ugyanez a népszavazás ugyanezt az eredményt hozná.
Óvatosan fogalmaznék, de azt mondhatjuk, hogy az elmúlt 250 évben még nem volt ilyen nagy esély a királyság szétesésére
– vélekedik a szakértő, aki leszögezte,
ez még nem jelenti azt, hogy meg is történik, de a skót függetlenségpártiak, és azok, akik az ír egyesítés mellett állnak, komoly érveket tudnak felhozni a brexit miatt.
Skóciában hónapok óta szűken ötven százalék fölött mérik a függetlenségpártiak táborát, de a kutató több akadályt is lát Sturgeonék törekvései előtt. Az egyik, hogy az újabb népszavazáshoz szükséges hatáskört Londonnak kell delegálnia, a brit kormány beleegyezése nélkül nem lehet kiírni a referendumot.
Májusban skót parlamenti választások lesznek,
Szabó szerint ez lehetőség arra, hogy a Skót Nemzeti Párt erőt demonstráljon London felé, mert
a legutóbbi kongresszusuk óta minden eddiginél egyértelműbb, hogy ez a kampány egyben egy függetlenségi kampány is lesz.
Ha végül ezeket az akadályokat sikeresen veszi Sturgeon, még a 27-eket is meg kell győzni arról, hogy engedjék vissza őket az unióba, és önálló országként is hozniuk kell a szükséges makrogazdasági adatokat.
A kutató úgy véli, hogy az ír tengeren van a határ, de a brit kormány elutasítja ezt a megnevezést. Az áruk tekintetében viszont a gyakorlatban nem sikerült kihúzni Észak-Írországot a közös piacról, miközben jogilag elhagyták a vámuniót, maradtak az uniós vámkódex alkalmazásánál.
Azt fontos, szimbolikus lépésnek tartja, hogy egyedül az északír diákok vehetnek részt továbbra is az Erasmusban, miután az Ír Köztársaság kifizeti nekik a programot. Szabó szerint „érezhetők olyan lépések, amelyek az ír sziget egyesülése irányába mutatnak”, összességében pedig
egyre élesebbek az ellentétek a régiók között, és ezek egyre inkább felszínre is kerülnek.
Ő így gondol magára, sőt, korábban voltak olyan próbálkozások, amelyek Churchillhez hasonlították, de a megítélése attól is függ majd, hogy kik írják a történelemkönyveket
– mondja a kutató, aki jelen pillanatban a koronavírus-válsággal együtt is viszonylag erősnek tartja Johnson pozícióit, bár ezt nem mindig a teljesítményének köszönheti, hanem jórészt az ellenzéki Munkáspártnak, amely gyakorta nem a legkompetensebb szereplője a brit közéletnek.
Johnsonnak azt az ígéretet kell valóra váltania, hogy Nagy-Britannia az unió nélkül is egy gazdasági-kereskedelmi sikertörténet lesz.
Én ezt nem látom magától értetődőnek, jelenleg ugyanis nehéz elképzelni egy olyan jelentős kereskedelmi kapcsolatot, amely intenzívebb lenne annál, mint amilyen az uniós volt.
– fogalmazott Szabó Barnabás. A kutató úgy látja, hogy a Trumppal kapcsolatos ez irányú remények túlzók voltak, a Biden-adminisztrációra pedig még várni kell. Kína nagy lehetőséget jelenthet a gazdasági kapcsolatokat tekintve, de a brit közvélemény ezt például a hongkongi események és a koronavírus miatt nem annyira támogatja.
Japánnal már van egy szabadkereskedelmi megállapodás, ami fontos lehet, viszont nem old meg mindent. A tory keménymag várakozásai szerint a nemzetközösséggel kialakíthatók különleges kapcsolatok, de egyelőre ők sem rohannak Nagy-Britanniához, és gazdasági súlyuk sem biztos, hogy elengedő az új kereskedelmi hatalmi elképzelésekhez.
Szabó szerint azért is kockázatos ez az egész vállalkozás, mert
azok a régi alapvetések, amelyekre az utóbbi évtizedek globális Nagy-Britannia-koncepciója épült, már nem biztos, hogy igazak.
(Borítókép: Getty Images Hungary Fotós: NurPhoto)