Index Vakbarát Hírportál

Az EU késlekedését hibáztatja az AstraZeneca

2021. január 27., szerda 10:02

Az Európai Unió kései döntése limitált időt adott a vakcinaszállítás rendezésére – erről beszélt az olasz La Repubblicának adott interjújában Pascal Soriot, az AstraZeneca vezérigazgatója.

Soriot a cég szállítmányozási eljárását védelmezte. Elmondása szerint csapata megállás nélkül azon dolgozik, hogy a vakcinagyártás megannyi problémáját megoldják. Hozzátette ugyanakkor, hogy

alapvetően két hónappal vagyunk lemaradva attól, ahol szerettünk volna lenni.

A vezérigazgató emlékeztetett arra, hogy három hónappal az Európai Unióval kötött szerződés előtt megállapodást írt alá az Egyesült Királysággal, ami több időt biztosított a hibák elhárítására. 

Szeretném-e jobban csinálni? Természetesen. De tudja, ha februárban leszállítjuk azt, amit tervezünk leszállítani, az nem kis mennyiség. Több millió adagot tervezünk Európába szállítani, az nem kevés

 – rögzítette.

Soriot arra is kitért, hogy az AstraZeneca jelenleg egy olyan vakcinán is dolgozik az Oxfordi Egyetemmel közösen, amely a koronavírus dél-afrikai mutációját célozza meg. Szakemberek ugyanis arra figyelmeztettek, van esély rá, hogy a jelenlegi oltóanyagok hatásfoka sérül ennek a mutánsnak az esetében.

A cég oltóanyagát az Egyesült Királyságban már széles körben alkalmazzák, de az EU által még nincs jóváhagyva, annak ellenére, hogy az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) zöld jelzését január végére várták – írja a BBC.

Az Európai Unió még augusztusban írt alá egy 300 millió adagról szóló megállapodást a céggel, 100 millió plusz adag opcionális megjelölésével. A várakozás szerint a jóváhagyást követően ebből márciusig 80 milliót kellene leszállítani a 27 tagállam számára, de a brit–svéd érdekeltségű vállalat pénteki bejelentése értelmében ezt mintegy 60 százalékkal 31 millió adagra tervezik csökkenteni az első negyedévben.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a Világgazdasági Fórum (WEF) online előadásán felszólította az AstraZenecát az unióval kötött szerződésekben foglaltak teljesítésére és a vakcina kiszállításának felgyorsítására.

Európa milliárdokat fektetett abba, hogy a világ első Covid–19 védőoltásainak kifejlesztését segítse. Most a gyártókon a sor, szállítaniuk kell. Tiszteletben kell tartaniuk a kötelezettségeiket. Ezért felállítunk egy vakcina-átláthatósági exportmechanizmust. Európa elkötelezetten küzd a közjóért

 – mondta. Charles Michel, az Európai Tanács elnöke már vasárnap kijelentette, hogy az EU jogi eszközöket fog bevetni a szerződések teljesítése céljából.

Rovatok