Index Vakbarát Hírportál

Gyilkossággal vádolják a rendőrtisztet

2021. február 1., hétfő 16:52

Rekordidő alatt jutott el a vádemelésig egy gyilkossági kísérlet ügye Nagyváradon. A helyi rendőrség volt vezetője ellen az ügyészek ez év január 29-én emeltek vádat, kevesebb mint három héttel azután, hogy a férfi meg akarta gyilkolni a feleségét – írta a Transindex.ro portál.

A férfi azt mondta: segítségre van szüksége a mosógép beindításához. Néhány óra múlva a nő kérlelésére együtt gépkocsival a nő lakásához mentek, ám mielőtt kiszálltak volna, a férfi megkéselte a nőt, majd amikor menekülni kezdett a parkolóban, a támadó még egy szúrást ejtett rajta.

A Bihoreanul lap birtokába került megfigyelőkamerás felvételekről kiderül, a támadásnak számos szemtanúja volt, ám senki nem lépett közbe a nő védelmében. A volt rendőrségi vezetőt előre megfontolt emberölési kísérlettel vádolják, előzetes letartóztatásba helyezték.

Sajtóinformációk szerint a nő korábban bántalmazással vádolta a rendőrtisztet, a bíróság elsőfokon távoltartást rendelt el, ám, fellebbezés miatt, másodfokon már elutasították a távoltartási indítványt. A felek különváltak, és a férfi albérletbe költözött, nem sokkal a gyilkossági kísérlet előtt.

Rovatok