Index Vakbarát Hírportál

Mario Draghi alakíthat kormányt Olaszországban

2021. február 2., kedd 22:09

Nem sikerült támogatást biztosítani egy új kormánytöbbség számára − jelentette be az olasz képviselőház elnöke.

ROBERTO FICO HANGSÚLYOZTA, HOGY NEM SIKERÜLT ÁTHIDALNI AZ EDDIGI KORMÁNYERŐK KÖZÖTTI TÁVOLSÁGOT.

Az olasz államfő pénteken bízta meg a képviselőház elnökét a kormányerők közötti közvetítéssel annak felmérésére, hogy létre tudnak-e hozni egy újabb, közös többséget. Sergio Mattarella döntött a következő lépésről, nem feltétlenül politikusokból álló kormány felállítását jelentette be Olaszországban az egészségügyi, társadalmi és gazdasági vészhelyzet kezelésére.

Sergio Mattarella szerdán fogadja Mario Draghit, az Európai Központi Bank előző elnökét, akit várhatóan felkér a kormányalakításra.

Sergio Mattarella hangsúlyozta, hogy a sürgős lépéseket követelő koronavírusjárvány-helyzetben teljes döntési joggal bíró kormányra van szükség, ami egy választási kampány esetében nem lenne lehetséges.

A kormányfő az összes politikai erő támogatását kérte egy nem feltétlenül politikusokból álló kormány létrejöttéhez. Elemzők szerint 

Draghi már kész kormánylistával járul az államfő elé szerdán.

Rovatok