Index Vakbarát Hírportál

Hadihajót küldött az Egyesült Államok a Tajvani-szorosba

2021. február 4., csütörtök 15:45

A USS John S. McCain rakétarombolót a Tajvani-szorosba küldték azt követően, hogy Kína több alkalommal is provokálta a szigetországot az utóbbi időben – írja a CNN

A hadihajó eredetileg Japánban állomásozott, az amerikai haditengerészet azonban most a kínai partok közelébe küldte azt.

Az amerikai haditengerészet szerint csak egy rutin járőrútról van szó,

amely azonban azt az üzenetet is hordozza, hogy az Egyesült Államok továbbra is elkötelezett a Csendes-óceán, valamint az Indiai-tenger térségének szabadsága, nyitottsága mellett – mondta Joe Kelley szóvivő. 

Az amerikaiak egyébként rendszeresen küldenek hadihajókat a szorosba, annak dacára, hogy Kína ezt provokációnak, illetve a saját vízi felségterülete megsértésének tekinti.

2020-ban 13 alkalommal járőröztek hadihajóik a sziget mellett.

Idén év elején is volt már egy útjuk Tajvanra, akkor a John S. McCain mellett a USS Curtis Wilbur is elhajózott a szorosnál.

Anthony Blinken külügyminiszter a múlt héten úgy nyilatkozott, hogy Joe Biden kormányzása idején továbbra is járőrözni fognak az amerikai hajók a térségben. Állítása szerint az Egyesült Államok és Tajvan közt egy „erős, hosszú ideje tartó, kétoldalú elköteleződés" áll fenn, és ennek fenntartására, valamint a szigetország megvédésére a jövőben is komoly figyelmet fognak fordítani. 

Az amerikaiak ennek jegyében a múlt héten már figyelmezették is Kínát amiatt, hogy az utóbbi időbe agresszívabb politikát folytatott a szomszédos szigetországgal szemben. 

A pekingi kormányzat továbbra is saját felségterületének tekinti Tajvant, dacára annak, hogy már több, mint hét évtizede – a kínai polgárháború vége óta – saját kormánnyal rendelkezik a sziget. Harci repülőik az utóbbi időben több alkalommal is behatoltak Tajvan légterébe. 

Rovatok