Index Vakbarát Hírportál

Rendszeresen hajóznak be japán felségvizekre a kínai parti őrség egységei

2021. február 6., szombat 14:20

Először hatoltak be a kínai parti őrség hajói japán vizekre úgy, hogy a héten hatályba lépett új kínai törvény szerint akár fegyvert is használhattak volna – közölte a japán parti őrség.

A kínai parti őrség hajói a lakatlan Szenkaku-szigetek közelében hatoltak be a japán vizekre, és több mint nyolc órán át tartózkodtak ott.

A kínai parti őrség hajói korábban is rendszeresen hajóztak olyan vizeken, amelyeket mindkét ország magának követel. Peking különösen azóta tesz ilyet, hogy Hszi Csin-pinget választották meg 2013-ban Kína elnökévé. Tavaly az év 365 napjából 333-on történt ilyen incidens – tette hozzá a Kyodo japán hírügynökség.

A Szenkaku-szigeteket (kínaiul Tiaojü) Kína is magának követeli. Kína új törvénye szerint a parti őrség fegyvert használhat külföldi hajók ellen az ország által magának követelt területeken, ha oda szerinte illegálisan hatoltak be.

Az eset miatt a japán kormány felállított a miniszterelnöki hivatalban egy csoportot, amelynek feladata elemezni a helyzetet. Egyúttal tiltakozó levelet küldtek Pekingnek.

Rovatok