Index Vakbarát Hírportál

Verhofstadt az EU-s vakcinabeszerzés elhibázott lépéseiről

2021. február 6., szombat 10:58

Újra kell értékelni a meglévő szerződéseket – erre a következtetésre jutott Guy Verhofstadt belga európai parlamenti politikus, azt fejtegetve, mi lehet az oka az akadozó uniós vakcinabeszerzéseknek.

A Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) korábbi frakcióvezetője azt követően írt erről Facebook-bejegyzésében, hogy Ursula von der Leyennel és Thierry Breton uniós biztossal egyeztetett.

Verhofstadt a helyzetet elemezve azt írta:

Ennek nem szabadna megtörténnie. Az EU vezető szerepet tölt be az oltások gyártásában. A világszerte előállított éves vakcinamennyiség (közel 3 milliárd adag) 76 százaléka az unióból származik. Hogyan lehetséges, hogy ma, több mint egy hónappal az oltási programok elindítása után Európa lemaradásban van?

Kérdését megválaszolva úgy vélekedett, az egyik ok a kiegyensúlyozatlan szerződésekben keresendő, amelyek az árakra és a kötelezettségekre fókuszálnak ahelyett, hogy az utánpótlás biztosítására és a sebességre tennék a hangsúlyt. Másrészt úgy látja, nem alkalmazzák a sürgősségi eljárásokat az Európai Gyógyszerügynökségen belül, ezáltal pedig minden jóváhagyott oltóanyagra elveszítenek egy hónapnyi értékes időt.

Javítsuk ezt ki most. Számítunk Thierry Bretonra ebben. Újra kell értékelni a meglévő szerződéseket. A laza céloktól és a hozzávetőleges céloktól kezdve a kötelező érvényű vállalásokig

 – közölte, hozzátéve:

Mint oly gyakran, az Európai Unió most sem a probléma, hanem a megoldás!

Olaf Scholz német alkancellár közben jóval keresetlenebb kifejezésekkel illette az uniós vakcinabeszerzési stratégiát, a Daily Mail szerint egyenesen „nagy szarnak” minősítette azt. Egy viharosra sikeredett német kabinetülésen személy szerint Ursula von der Leyennek is keményen nekitámadt, kijelentve, hogy a miniszterek nem engedhetik, hogy „ez a szar” Németországban is megismétlődjön.

Angela Merkel kancellár egy ideig állítólag hagyta az indulatos felszólalást kibontakozni, ám az Európai Bizottság elnökének név szerinti megemlítésekor megvonta tőle a szót.

Rovatok