Index Vakbarát Hírportál

Amszterdamban nem csak tépni, korcsolyázni is lehet a kaniálisokban

2021. február 13., szombat 16:47 | aznap frissítve

A Nyugat-Európát leigázó tél tábornok Hollandiát sem kerülte el, a múlt héten vörös riasztást kellett kiadni a Darcy hóvihar tombolása miatt. 

A zord időjárás, a téli hideg azonban ajándékot is hozott magával: hollandok ezrei árasztották el a befagyott a tavakat és folyókat. A helyi hatóságoknak utakat kellett lezárni, és korlátozni az emberforgalmat, mert a természetesen kialakult korcsolyapályák már a pénteki napon túlzsúfolttá váltak – számolt be a dutchnews.nl

Amszterdam kanálisain százak csúszkálnak a vesztegelő hajók között, Hágában a parlament épületének lábánál élvezték a téli sportot, Kinderdijkben pedig az ikonikus szélmalmok mellett hasítottak át a jégen. 

Ez az igazi, régies holland téli érzés – üdvözölte Mark Rutte ügyvivő kormányfő a téli sportra nyílt lehetőséget, és jó korcsolyázást kívánt az embereknek, de azért megkérte őket, hogy a járványhelyzetre tekintettel tartsák a tisztes távolságot egymástól.

A szabályok betartására nem úgy tűnik, hogy kényszeríteni kell az embereket, legalábbis ott nem, ahol ez a rendőrnő szédítő pörgéssekkel hívta fel magára a figyelmet.

Hogy a hollandok mennyire szeretik a téli korcsolyázást, azt az 1931 óta korcsolyákat gyártó Zandstra Sport szóvivőjének nyilatkozata is bizonyítja. Mint mondta: abban a pillanatban, hogy egy kis jég kerül a tavak felületére, az emberek rögtön rohannak is csúszkálni. Ez a vérükben van, része a kultúrának, ami persze az eladásoknak is jót tesz. 

Persze voltak óvatlanok is, akik túl sokat időztek a jégen, nem figyelve arra, hogy a ragyogó napsütés szépen elkezdte felolvasztani a jégtakarót a hágai parlament előtt tavacskán. Őket ki kellett menteni péntek délután.

Ők még mindig jobban jártak, mint aki útnak nézhette a jégtakarót, és ezért az autójával jég alatti mélymerülés-kísérletet hajtott végre. 

Rovatok