Index Vakbarát Hírportál

Orbán Viktor: A visegrádi együttműködés sikerének titka az összetartás

2021. február 17., szerda 15:09

Cikkünk frissül...

Ha a V4 a következő harminc évben is eredményt akar elérni, össze kell tartani, ez a siker titka – mondta Orbán Viktor miniszterelnök Krakkóban, a visegrádi országcsoport csúcstalálkozóján. A tanácskozáson tartott sajtótájékoztatón Orbán Viktor a közmédia kérdésére kiemelte: 

hűség és szolidaritás kell ahhoz, hogy a V4 betölthesse hivatását a jövőben is.

Úgy látja, Szlovákiának kulcsszerepe, stratégiai szerepe van az együttműködésben, ez a térkép alapján nyilvánvaló, de azért is, mert Magyarország csak Szlovákiával szomszédos a visegrádi országok közül. Közép-Európa északi és déli részét Szlovákia köti össze – tette hozzá. A kormányfő hangsúlyozta: nagy jelentősége van, hogy továbbra is együtt maradjanak, egység legyen közöttük.

Kifejtette: most a 30. évfordulót ünneplik, de több száz évre emlékeznek vissza, mert az első visegrádi együttműködést sok száz éve hozták létre a közép-európai államok akkori vezetői, és ez a történelmi távlat adja ezen együttműködés komolyságát. A térség sikeres, „ez adja a mostani együttműködésnek a történelmi távlat mellé a jelenkori érvényességét” – fogalmazott.

Orbán Viktor felidézte: 30 éve tagja volt annak a parlamentnek, amely felhatalmazást adott az akkori magyar kormánynak a visegrádi együttműködésre, emlékszik a vitákra, az emelkedett megszólalásokra, arra, amikor mindenki úgy gondolta, hogy a jövő a közép-európai együttműködésben van. Komoly bajok voltak akkor, de volt idejük és erejük, hogy az egyik első parlamenti gesztussal a közép-európai együttműködést erősítsék meg – fűzte hozzá. Orbán Viktor hangsúlyozta: ez az európai gazdaság legdinamikusabban fejlődő régiója.

A miniszterelnök a koronavírus okozta betegség elleni vakcina kérdéséről elmondta: Magyarországnak mindennél fontosabb szempont a gyorsaság, gyorsan kell vakcinát szerezni a megfelelő biztonsági előírások betartásával és hatékonysági garanciákkal, és az árnál fontosabb a gyorsaság.

Kijelentette: 

depolitizálni kellene a vakcina kérdését, mert vannak „geopolitikai viták, történelmi és ízlésbeli különbségek”, de ezeket nem a vakcináról szóló vitában kell kifejezni.

„Egyfajta vakcina van: az, amelyik gyorsan és hatékonyan meggyógyítja az embereket”, és átpolitizálni ezt a kérdést, amikor emberek életéről van szó, felelőtlenség – mondta.

A kormányfő arról is beszélt, hogy a közép-európai országok tudják, vannak náluk sokkal nagyobb országok, de azokkal is versenyképesek akarnak lenni, és ez akkor lehetséges, ha egy lépéssel megelőzik őket. Ezért most a válság utáni gazdasági újraindításról is beszéltek, és fontos megosztani egymással a politikai és gazdasági intézkedések tapasztalatait – mutatott rá. Közölte: szoros konzultációra van szükség, mert az újraindítás nem automatikus, hanem komoly kormányzati munkát igényel.

Orbán Viktor szerint a V4-ek szerencsések, mert két korábbi pénzügyminiszter is van a visegrádi miniszterelnökök között, remélhetőleg az ő tapasztalataik visszaköszönnek egy sikeres gazdasági újraindítási politikában. Megjegyezte: hálás Charles Michelnek, amiért részt vesz a találkozón, akiben „értő szellemre és nyitott fülre” találtak. A Benelux államok együttműködése mindig inspiráló volt a V4-nek – tette hozzá. Charles Michel belga kormányfő volt, mielőtt az Európai Tanács elnökévé választották.

A közös sajtótájékoztatón a lengyel kormányfő jelentette be, hogy a Nemzetközi Visegrádi Alap évi költségvetésének 10 millió euróra emeléséről állapodtak meg a visegrádi csoport kormányfői.

Lengyel megemlékezés

A lengyel kormányfő szerint a fennállásának harmincadik évfordulóját ünneplő visegrádi csoport erejét a közös cselekvés eredményessége adja, az, hogy a nemzetközi színtéren közösen képviselik a térség érdekeit. Mateusz Morawiecki reggeli Facebook-bejegyzésében mondott köszönetet a három évtizedes visegrádi együttműködésért a V4 aznapi krakkói csúcstalálkozója kapcsán közzétett nyilatkozatában.

Csehországnak, Lengyelországnak, Magyarországnak és Szlovákiának az 1989-es rendszerváltáshoz vezető, hosszú és nem könnyű útja erős impulzust adott a regionális integrációhoz, valamint a stabilizáció és biztonságérzet megteremtéséhez az „európai családon” belül. A kormányfő szerint

a V4 ereje manapság a közös cselekvés szinergiájában, az Európai Unió struktúráiban elfoglalt erősebb tárgyalási pozícióban, térségünk érdekeinek és stratégiai céljainak a nemzetközi színtéren történő képviseletében rejlik.

„Négy szuverén államként nem kell egyetértenünk minden kérdésben” – fogalmazott Morawiecki, aláhúzva egyúttal: széles körű közös érdekek kötik össze a visegrádi országokat, mégpedig a földrajzi szomszédság, a hasonló történelmi tapasztalaton alapuló identitás és közös társadalmi-gazdasági kihívások miatt. Példaként utalt a biztonsági, migrációs, kohéziós politika terén folytatott együttműködésre, a közös (uniós) piac fejlesztését és a digitális gazdaságot érintő témákra.

Külön kitért az utóbbi évtizedekben történt regionális gazdasági fejlődésre, arra, hogy a gazdaság dinamikájában a visegrádi csoport az utóbbi években jelentősen felülmúlta az EU átlagát. Egyúttal a térségbeli munkanélküliségi ráta tavaly decemberben nem volt magasabb az uniós átlagnál. Azáltal, hogy a V4 az EU külkereskedelmi volumenének közel 15 százalékát adja, erős mandátummal rendelkezik az unión belül.

2017 és 2019 között a közép- és kelet-európai digitális gazdaság évi csaknem nyolc százalékkal növekedett, vagyis sokkal jobban, mint az öt legnagyobb nyugat-európai gazdaságban.


A V4 egyik legnagyobb vívmányának Morawiecki a Nemzetközi Visegrádi Alapot nevezte, mely közelebb hozza a térség társadalmait, 2000 óta már több mint 2400 ösztöndíjat osztott ki a diákoknak, és mintegy 6 ezer projekt megvalósítását tette lehetővé. A koronavírus-járvány során a V4 virtuális információs központja, kölcsönös orvosi missziók segítették a koordinációt, a fenyegetés korlátozását – emelte ki.

A Nemzetközi Visegrádi Alap évi költségvetésének 10 millió euróra emeléséről állapodtak meg a visegrádi csoport kormányfői

 – jelentette be Mateusz Morawiecki az MTI tudósítása szerint. Ezzel elsősorban a fiatalok mobilitását, valamint a V4-ek együttműködésének az újabb nemzedékek körében való népszerűsítését célzó projekteket akarják támogatni. Az alap jelenlegi költségvetése mintegy 8 millió eurót tesz ki.

A mostani krakkói találkozó az országcsoport megalapításának 30. évfordulójához kapcsolódik. Az Európai Tanács elnöke, Charles Michel részvételével is szervezett értekezlet napirendjén a koronavírus-járvány és az EU klímaügyi és migrációs politikája is szerepel. Szerdán az interia.pl lengyel hírportál közölte, valamint a PAP hírügynökség ennek alapján ismertette Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Nemzet aznapi számában megjelent, a V4 fennállásának harmincadik évfordulójához kötődő írását.

(Borítókép:  Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök (j) fogadja Orbán Viktor miniszterelnököt a visegrádi együttműködés megalapításának 30. évfordulója alkalmából rendezett kormányfői találkozón a krakkói királyi várban, a Wawelben 2021. február 17-én.  Fotó: MTI / Miniszterelnöki Sajtóiroda / Fischer Zoltán)

Rovatok