Index Vakbarát Hírportál

Ausztriában 50 millió euróval emelik meg a családtámogatásra szánt összegeket

2021. február 24., szerda 18:14

A koronavírus-járvány okozta megszorulások miatt Ausztriában megnövelik a családtámogatásra szánt összegeket, közölte Rudolf Anschober szociális és egészségügyi miniszter szerdán Facebookon közvetített szerdai, Suzanne Raabbal, fjúsági és családügyi miniszterrel közösen tartott sajtótájékoztatóján.

Raab elmondta, hogy a járvány okozta válság sok család életében egzisztenciális gondokat okozott, vagy okoz jelenleg is, ezért

50 millió euróval – csaknem 18 milliárd forint – megemelték a válságkezelésre szánt szociális mentőcsomagokat.

Támogatást elsősorban azok a gyermekes családok igényelhetnek, amelyekben az egyik vagy másik szülő a koronavírus-járvány, illetve az az okozta gazdasági válság következtében vesztette el a munkáját, vagy rövidített munkaidőben kényszerül dolgozni. Az igények bejelentési határidejét június 30-ig meghosszabbították. Akiknek 2020 márciusa és 2021 februárja között járt le a családi pótlékra való jogosultsága, de a pótlékot továbbra is folyósították nekik, nem kell a visszafizetéstől tartaniuk, a kormány ezúttal eltekint a jogosultság felülvizsgálatától.

Anschober bejelentette, hogy további 26 millió eurót bocsátanak rendelkezésre a különösen rászoruló gyermekes családoknak, akik önhibájukon kívül kerültek a szegénység küszöbére. Ez a támogatás is arra hivatott, hogy megakadályozzák, illetve megelőzzék a súlyos szociális válságot – fogalmazott a tárcavezető.

A miniszter szólt arról is, hogy 

az oltásoknak köszönhetően hamarosan enyhítenek az idősotthonok látogatási szabályain,

miszerint a maszkviselés és a kötelező negatív teszt mellett már két személy (a korábbi eggyel szemben) együtt is látogathatja ezentúl hozzátartozóját. 

Arra az újságíró kérdésre, hogy előnyt élveznek-e majd a beoltottak a tervezett lazítások és enyhítések során, Anschober így válaszolt:

„Az létfontosságú, hogy megalkossunk egy stratégiát, hogyan tudunk, hogyan kell és lehet majd a jövőben együtt élnünk a vírussal, továbbá, hogy miként tudunk visszatérni, legalább egy kicsit, a normál életünkhöz.

Ennek részét jelenthetik a vírussal szemben védettséget szerzett egyének lehetséges többletjogai, amit májusig ki fogunk dolgozni."

Ausztriában az elmúlt 24 órában 2006 embernél mutatták ki a vírusfertőzést, a járvány kezdete óta 450 377 pozitív esetet regisztráltak. A kórházban ápoltak száma 1323, az intenzív kezelésre szorulók 256-an vannak. A vírusfertőzés okozta betegség szövődményeibe az elmúlt napon 36-an haltak bele, a járvány halálos áldozatainak száma ezzel 8470-re emelkedett. A betegségből felgyógyultak száma 424 348.

(Borítókép: Egy anyuka sétál a gyerekeivel maszkban egy kölni parkban, Németországban. Fotó: Jörg Schüler / Getty Images)

Rovatok