Index Vakbarát Hírportál

Montenegró az ország lezárását fontolgatja

2021. március 3., szerda 11:42

A montenegrói államfő szerint nagyon magas a Covid–19 betegség halálos áldozatainak a száma az országban, ezért véleménye szerint le kellene zárni a határt, illetve csak negatív koronavírusteszttel lenne szabad belépni. Milo Djukanovic azt mondta: fel kell gyorsítani az oltási folyamatot. 

A járványhelyzet Jelena Borovinic Bojovic egészségügyi miniszter szerint is súlyos, ezért a koronavírus-járvány kezelésével megbízott válságstáb az ország teljes lezárását, illetve kijárási tilalom bevezetését fontolgatja, írta a távirati iroda.

A csaknem 620 ezres lélekszámú Montenegróban a regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma az utóbbi 24 órában 585-tel mintegy 77 ezerre nőtt, több mint ezren hunytak már el a járványban. Montenegrót tavaly májusban már Covid-mentes övezetté nyilvánították, de negyven nap után újra megjelent a vírus az országban.

Rovatok