Index Vakbarát Hírportál

LMBT szabadságzónává nyilvánította az EU-t az Európai Parlament

2021. március 11., csütörtök 23:46

Az Európai Parlament pénteken elfogadott határozatában az LMBT-emberek „szabadságzónájává” nyilvánította az Európai Uniót – adta hírül az MTI.

A brüsszeli testület határozata válasz arra, hogy az LMBT-jogok területén egyes tagállamokban – mindenekelőtt Magyarországon és Lengyelországban – visszalépés tapasztalható

 – indokolta a döntést az EP sajtóközleménye.

Korábban Lengyelországban több mint száz régió, megye és önkormányzat fogadott el határozatot arról, hogy területük mentes az LMBT ideológiától. Az Európai Bizottság elutasította az LMBT-ellenes lengyel városok testvérvárosi programokra beérkezett pályázatait, a képviselők ugyanakkor további lépéseket akarnak, többek között a kötelezettségszegési, illetve az uniós alapértékeket óvó 7-es cikk szerinti eljárást, valamint az unió költségvetésének védelméről szóló rendeletet is fel kellene használni a szerintük jogsértő tagállamok ellen.

Az uniós törvényhozó testület azt is állította, hogy az LMBT-közösségek helyzete Magyarországon is romlik. Nagykáta városa például tavaly novemberben az FKGP által delegált Szabó Ákos képviselő javaslatára a lengyel példát követve betiltotta az „LMBT-propaganda terjesztését és népszerűsítését” az önkormányzati intézményekben.

Emellett a magyar Országgyűlés alkotmánymódosítása figyelmen kívül hagyja a transznemű és nem bináris személyek létezését, és korlátozza a családi élethez való jogukat. Egy másik magyar törvény megfosztja az élettársi kapcsolatban élő párokat az örökbefogadáshoz való jogtól

 – nehezményezte a határozat. A támogató képviselők szerint a nemzeti hatóságoknak az EU-ban

mindenütt védeniük kell, és elő kell mozdítaniuk az egyenlőséget és az alapvető jogokat mindenki számára, beleértve az LMBT-közösségek jogait is.

Hidvéghi Balázs, a Fidesz EP-képviselője úgy reagált: a határozat egyrészt csúsztatásokat tartalmaz, másrészt visszaél az „egyenlőség” és a „szabadság” eszméivel. Leszögezte, hogy Magyarország nem fogad el olyan „erőszakos ideológiai kinyilatkoztatásokat”, amelyek a társadalom alappilléreit kezdik ki, és fenyegeti a gyermekek egészséges fejlődését. A képviselő hozzátette ugyanakkor, hogy mindenfajta diszkriminációt és erőszakot el kell ítélni, bármilyen kisebbségről legyen is szó.

Semmi sem indokolja, hogy egyes kisebbségek esetében ezt külön hangsúlyozzuk. Ez a határozat nem más, mint egy újabb ideológiai erőszakoskodás, ami kirekeszti azokat, akik egy adott világnézeti felfogással nem azonosulnak

 – húzta alá. Hidvéghi úgy véli, minden tagállam maga dönti el, hogy mit gondol a családról és a házasságról, „és ebbe Brüsszelnek nincs beleszólása”. A magyar álláspont a biológiai törvényszerűségből indul ki, amit azonban az uniós parlament szerinte rögtön homofóbnak és intoleránsnak bélyegez. A képviselő közölte:

Mi nem asszisztálunk ehhez a társadalomátalakító kísérlethez, ezért ahogy eddig mindig, most is a határozat ellen szavaztunk.

Rovatok