Index Vakbarát Hírportál

Kezd elfajulni a szlovák kormányválság, Igor Matovič távozását követelik

2021. március 15., hétfő 17:07

Egyszerűen csa káosznak nevezte Igor Matovič kormányzását Richard Sulik szlovák gazdasági miniszter, egyben közölte, az egyetlen megoldás a kormányfő távozása – írja a Körkép.

A Szabadság és Szolidaritás (SaS) elnöke sajtótájékoztatóján azt mondta, a kormánynak szerinte nem volt egységes terve a koronavírussal szembeni harchoz, amikor pedig

ők előálltak saját tervükkel, Igor Matovič pedig állítólag elküldte őket Mongóliába.

Richard Sulik szerint a miniszterelnök sem menedzseri, sem kommunikációs szempontból nem képes a kormány vezetésére. Emellett azt sérelmezte, hogy a miniszterelnök elmondása szerint durván rátámadt koalíciós partnereire.

Az SaS csatlakozik Veronika Remišová (Za ľudí) felszólításához, miszerint Igor Matovičnak távoznia kell a kormányfői posztból. Richard Sulík hozzátette, ő is hajlandó lemondani, hiszen „nincs hozzáragasztva a gazdasági miniszteri székhez.” Szerinte továbbá az lenne a legjobb, ha egyik pártelnök sem maradna kormánytag.

A párt ugyanakkor elutasítja az előrehozott választások ötletét, és abban bízik, hogy március 24-ig megegyeznek a kormányrekonstrukcióban. Ultimátumuk szerint ennek hiányában egy héten belül távoznak a kormányból.

Állítása szerint amennyiben Matovič pártja, az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (OĽaNO) Eduard Heger pénzügyminisztert jelölné miniszterelnöknek, arról az SaS hajlandó tárgyalni.

A Körkép összeállított a jövőbeli eseményekre vonatkozóan öt lehetséges forgatókönyvet is, arra hivatkozva, hogy az SaS szavai és tettei igencsak különböznek. 

Az első verzió szerint Igor Matovič eleget tesz az ultimátumnak és lemond, illetve valószínűleg Sulik is távozik, majd új kormány alakul. Ez a kormány cseréjét, de a koalíció fennmaradását jelentené. A lap felidézi, hogy hasonló Ján Kuciak oknyomozó újságíró és menyasszonya meggyilkolása után történt, akkor Robert Fico kormánya vedlett át Peter Pellegrini kormányává. Lényegi változások azonban nem történtek.

A második opció, hogy a kormányfő nem mond le, az SaS pedig távozik, ez esetben Matovič a Za ľudít megpróbálja „meggyőzni” az SaS miniszteri helyeinek valamelyikével. A kormányzó többség ezáltal megmaradna. Az SaS számára ez komoly kockázatot jelent.

A harmadik eshetőség, hogy a miniszterelnök nem mond le, aminek következtében az SaS és a Za ľudí is távozik a kormányból. Ebben az esetben az OĽANO és a Sme rodina kisebbségi kormányba szorulna, ami a járványhelyzetben igen komoly problémát jelentene. A két pártnak együttvéve 70 mandátuma van, a többséghez pedig 76 mandátumra van szükség. A Körkép szerint az OĽANO helyzete amiatt is nehéz lenne, mert nem annyira egységes, mint a Sme rodina, így nem lehetne kizárni a párt lemorzsolódását sem.

Elképzelhető az is, hogy a kisebbségi kétpárti kabinettől megvonja a bizalmat a parlament, ebben az esetben Zuzana Čaputová államfő kezébe kerül a döntés, aki vagy átmeneti kormányzással bízza meg Igor  Matovičékat, vagy szakértői kormányt nevez ki. Egy megbízott kabinet esetén a kormány hatalma korlátozódna, az államfőé pedig kiszélesedne.

Az a helyzet is előállhat, hogy az SaS szavaival ellentétben mégiscsak előrehozott választások lesznek. 

Rovatok