Index Vakbarát Hírportál

Az ujgurok miatt EU-s szankciók várnak Kínára

2021. március 17., szerda 17:05

Az ujgur muszlim kisebbséggel szembeni „elnyomó bánásmód″ miatt kínai tisztségviselők elleni szankciók bevezetéséről határoztak az Európai Unió tagállamai. 

Erről uniós források számoltak be Brüsszelben, miután a tagországok kormányait képviselő diplomaták megvitatták a kérdést – jelentette az MTI. 

A tervek szerint a több kínai illetékest vagyonbefagyasztással és utazási tilalommal sújtanak, bár a végső döntést várhatóan a jövő héten hozzák meg – tették hozzá a diplomáciai források. 

Ming Csang, az Európai Unió mellett működő kínai képviselet vezetője azonnal elutasítóan reagált a beszámolókra. Úgy vélte: a bevezetendő korlátozó intézkedések hazugságon alapulnak, és szándékosan aláásnák Kína nemzetbiztonsági és fejlesztési törekvéseit.

Párbeszédet akarunk konfrontáció helyett. Az EU-nak ezt még egyszer meg kellene gondolnia. De ha ragaszkodnak ezen az eszközök használatához, Kína nem fog meghátrálni, és teljesíti népe felé tett kötelezettségeit 

– fogalmazott a nagykövet a források szerint.

Emberi jogi csoportok szerint a muszlim kisebbségi csoportokhoz tartozó mintegy 1,5 millió embert, köztük ujgurokat, kazahokat és egyéb kisebbségeket zártak átnevelőtáborokba a kínai hatóságok az északnyugat-kínai Hszincsiang-Ujgur Autonóm Területen. A foglyokat kényszermunkának és sterilizációnak vetik alá, továbbá erőszakos módszerekkel próbálják átalakítani politikai gondolkodásukat, hogy a Kínai Kommunista Párt (KKP) iránti hűségre kötelezzék őket – állítják jogvédők. 

A pekingi vezetés ezt tagadja, szerintük az ujgurokat valójában szakképző központokban képezik egyebek között a vallási szélsőségesség elleni harc céljából.

Az uniós diplomaták arról is beszámoltak, hogy a 27 EU-tagállam Észak-Koreával, Eritreával, Dél-Szudánnal, Líbiával és Oroszországgal szemben is kész további korlátozó intézkedéseket bevezetni a tavaly év végén elfogadott – emberi jogi jogsértések esetén alkalmazandó – általános szankciórendszer keretében. 

Rovatok