Index Vakbarát Hírportál

Nem akart költözni a kínai földműves, robbantott

2021. március 23., kedd 13:14

Négy ember meghalt a dél-kínai Kanton tartománybeli Mingcsing faluban, miután egy földműves felrobbantotta otthon készített pokolgépét a település önkormányzati irodájánál.

Az 59 éves elkövető is életét vesztette a robbantásos támadásban, amelyre a hírt közlő Guardian az erőszakos társadalmi tiltakozás ritkaság számba menő példájaként írt le. 

Az ügy előzménye, hogy a 3 ezer lakosú Mingcsing éppen egy olyan területen fekszik, melyet egy turisztikai célú építkezésre szánnak, egy sanghaji cég egy régi falu újraépítésével kíván turistákat vonzani a Kanton város melletti területre. 

A kiszemelt földterületen azonban többen is élnek, köztük a robbantó, akiknek a 8 milliárd jüanos (379 milliárd forintos) projekt miatt költözniük kell.

A robbantást nem véletlenül a földhasználati ügyekben eljáró hivatalnál követték el, bár az indíték egyelőre tisztázott. Lehet, hogy az elkövető nem akart költözni, bár az is lehetséges, hogy – a helyiek elmondása szerint – a költözéssel járó kártérítéssel volt elégedetlen.

Nem ez volna az első eset, hogy egy földműves szembeszáll a helyi hatóságokkal a kilakoltatás miatt. A Telegraph brit lap például még 2010-ben számolt be arról a vuhani földművesről, aki saját készítésű bambuszágyúval verte vissza a kilakoltatására érkező tisztviselőket. A történet hasonló: a hatóságok kiszemelték az érintett agrármunkás földjét egy építkezési projektre, és jelenlegi árfolyamon mintegy 6 millió forintnak megfelelő jüant ajánlottak neki érte. A földműves azonban kevesellte az összeget, mert szerinte a földje ennek többszörösét érte. 

A probléma nem új keletű az utóbbi évtizedekben rohamosan fejlődő, urbanizáló és óriási építkezési projekteket végrehajtó Kínában. Évente földművesek millióinak földjeit vették el a helyi hatóságok 2005 és 2015 között, sok esetben anélkül, hogy – ahogy azt az ország törvényei megkívánják – kártérítést fizettek volna – írja a Guardian.

Olykor egész falvakat dózeroltak le, a lakosoknak pedig be kellett érniük azzal az összeggel, melyet az illetékes hatóságok ajánlottak. Ez gyakran kevesebb pénz volt, mint amennyit az ingatlan ért, melyről „elhajtották" őket. 

Rovatok