Index Vakbarát Hírportál

Megan Rapinoe: Ugyanannyit érdemlünk, mint a férfiak

2021. március 28., vasárnap 17:29

Ugyanazért a munkáért ugyanolyan bér jár férfinak és nőnek, azaz nemektől függetlenül. Ennek az elvnek az alkalmazását szorgalmazza az Equal Pay-mozgalom, amelynek az idén Megan Rapinoe, az amerikai futballsztár az arca. A bérszakadék Magyarországot sem kerülte el.

„Személyes ügyemnek tartom az azonos béreket, hisz minden nőt érint” – ezt mondta Jill Biden. A first lady szerint, aki maga is mind a mai napig tanít, a bérkülönbség csak egyik példája annak, hogy a nőket másként kezelik, mint a férfiakat.

Az elnöki házaspár a Fehér Házban fogadta Megan Rapinoe-t és Margaret Purce-t, a világbajnok amerikai futballválogatott két csillagát, akik azt követelik, hogy egyenlítsék ki a női és férfi sportolók díjazását.

„A csapat az élő bizonyítéka, hogy hiába a legjobbak abban, amit művelnek, még mindig harcolniuk kell azért, hogy ugyanannyit kapjanak, mint a férfiak” – jelentette ki az amerikai elnök

Kormányzata egyik elsődleges feladatának tartja a bérek nemek közötti kiegyenlítését. Részben ezt szolgálja az az 1900 milliárd dolláros mentőcsomag, amit a megélhetési gondokkal küzdő családoknak szánnak. Joe Biden ezzel párhuzamosan elnöki utasításba foglalta a Trump-korszakban jegelt, a nemek helyzetére összpontosító politika folytatását.

Jobbak, mint a férfiak

Világbajnokként jobban teljesítenek férfi társaiknál, mégsem részesülnek azonos díjazásban, és játékfeltételeik sem azonosak még két évvel az után sem, hogy ő és csapattársai mérföldkőnek számító nemi diszkriminációs pert indítottak az amerikai labdarúgó-szövetség ellen – ezt jelentette ki Megan Rapinoe a Fehér Házban tett látogatás előtt egy kongresszusi meghallgatáson.

A szövetség nem reagált azonnal a megkeresésükre, aztán 2019-ben azzal érvelt, hogy a női csapatot az elmúlt évtizedben jobban kártalanították, mint a férfiválogatottat.

Az amerikai női labdarúgó-válogatott négy világbajnokságot nyert, és négy olimpiai aranyat szerzett hazájának. Megtöltöttük a stadionokat, keresettek a mezeink. Ezek a népszerűségi mutatóink, amelyek alapján megítélnek bennünket. Még sincs olyan erő, ami megvédene bennünket az egyenlőtlenségtől – a többi között ezt írta nyilatkozatában a 35 éves csatár.

A Rapinoe vezette válogatott 2019-ben pert indított saját szövetsége ellen. Az ügynek nagy visszhangja volt: azon a nyáron a franciaországi világbajnoki döntőben a szurkolók csapatukat támogatva skandálták, hogy „equal pay”, vagyis „azonos bért”.

Tavaly májusban azonban egy kaliforniai bíróság elvetette kérelmüket.

A játékosok és a szövetség 2020. decemberi megállapodásában tisztázták a munkakörülményeket, beleértve a szállodai elszállásolást és az utazást. Ezzel megteremtették az azonos bér elve életre keltésének első feltételeit.

„Ugyanolyan keményen dolgozunk és edzünk. Azért versenyzünk, hogy érmeket hozhassunk haza az Egyesült Államokba” – mondta Megan Rapinoe, aki az aranyérmes válogatott csapatkapitányaként Aranycipőt és Aranylabdát nyert.

A nők bére alacsonyabb

A nők a férfiak bérének 80 százalékát keresik meg – a Pew Research Center statisztikája szerint. A bérolló az utóbbi években csökkent, de még mindig jelentős, kivált egy színes bőrű nő és egy fehér férfi összehasonlításában.

„Ugyanazért a munkáért ugyanaz a bér jár attól függetlenül, hogy ki végzi el” – véli Jill Biden, aki tudományos címéhez is munkáját bizonyítandó ragaszkodik.

Márpedig én minden győzelmem dacára kevesebbet kapok azoknál a férfiaknál, akik ugyanazt csinálják, mint én

– replikázott Rapinoe, aki tudja, hogy hozzá hasonlóan milliókat ér nemi megkülönböztetés. A többi között ez volt az egyik oka, amiért Trump elnök korábbi fehér házi meghívását elutasította.

Bérszakadék az Európai Unióban

Nem egyformák a férfiak és nők bérei az unióban sem.

Átlagosan óránként a nők csaknem 15 százalékkal kevesebbet keresnek a férfiaknál.

Óriási különbségek vannak az egyes tagállamok között. Észtországban a legmagasabb ez a szám, 23 százalék, vagyis egy férfi több mint egyötödével keres többet egy nőnél. A legkisebb a különbség Romániában: csupán 3 százalék. Magyarországon egy férfinak 11,2 százalékkal magasabb a bére egy nőénél – olvasható az Európai Parlament jelentésében.

Az Európai Szakszervezeti Szövetség elemzése szerint Európában a nemek fizetése közötti különbség nyolcévenként csökken egy százalékkal, vagyis a nők európai átlagban 84 év múlva érhetik el, hogy ugyanazért a tevékenységért ugyanazt a javadalmazást kapják, mint a férfiak. Magyarországon 2031-re várható a bérdiszkrimináció megszüntetése, amivel az uniós tagállamok élvonalába tartozunk.

A bérszakadék okai

A bérszakadék oka – az Európai Bizottság szerint – a többi között a munka értékelése. A nők gyakorlatát kevésbé becsülik, mint a férfiakét.

A munkaerőpiac szegregációja miatt a férfiak és a nők még mindig általában más munkát végeznek.

Az egyetemekről kikerülő diplomások 60 százaléka nő, mégis aránytalanul kevesebben végeznek matematikai, számítástechnikai vagy mérnöki szakon. A sztereotípiák következtében kevesebben dolgoznak jól fizetett tudományos és műszaki területeken. A nők általában a gazdaság gyengébben fizető ágazataiban helyezkednek el.

Sokkal több nő választja a szülési szabadságot, mint férfi. Ráadásul a gyermekgondozási intézmények hiánya miatt sokkal több nő kényszerül a munkaerőpiac elhagyására, így felborul a munka és az élet egyensúlya. Az EU-ban a kisgyermekes anyák mindössze 65,8 százaléka dolgozik, miközben a kisgyermekes férfiak 89,1 százaléka nem hagyja el munkahelyét. Európa-szerte a nők 32 százaléka, a férfiaknak pedig csupán 8 százaléka részmunkaidős.

Ambiciózus esélyegyenlőségi stratégiát, a nők és a férfiak bére közötti szakadék felszámolását várja az Európai Parlament az Európai Bizottságtól. Erről döntött az EP tavaly januárban a képviselők nagy többségének támogatásával.

Az állásfoglalás hivatkozik arra, hogy a nők és a férfiak bére közötti szakadék átlagosan 16 százalék az unióban, a nyugdíjasok esetében pedig már 37 százalék az arány. Ez lefordítva azt jelenti, hogy a nők novembertől már ingyen dolgoznak. Mindez ellentmond az egyenlő munkáért egyenlő bért uniós alapelvének.

(Borítókép: Megan Rapinoe a Fehér Házban 2021. március 24-én. Fotó: Chip Somodevilla / Getty Images)

Rovatok