Index Vakbarát Hírportál

Durván kiakadtak az olaszok, a rendőrség állította le a tüntetőket

2021. április 6., kedd 19:47

A rendőrség szorította vissza a római képviselőház előtt tüntető kereskedőket, vendéglátósokat, akik egész Olaszországban demonstráltak az új koronavírus-járvány miatti zárlat ellen kedden.

Feszültségbe torkollott az alsóház épülete előtti téren szervezett tüntetés. A résztvevők kezdetben azt skandálták, hogy azonnali újranyitást, szabadságot akarnak.

Pojácák! – kiáltották a képviselőház irányába.

Később különféle tárgyakat, üvegeket és füstbombákat hajítottak az épület felé, majd megpróbáltak áttörni a teret lezáró kordonon. A rohamrendőrség többször visszaszorította a tömeget. Hírügynökségi információk szerint egy tüntető rosszul lett, három rendőr pedig megsérült.

A demonstrációt szervező Mio Italia mozgalom elnöke Paolo Bianchini elítélte az erőszakot, de hangsúlyozta, hogy a politika nem fordulhat el az elkeseredett emberektől. Hozzátette, hogy a járványhelyzettől tönkrement vállalkozóknak nincs vesztenivalója.

A kereskedelemben, vendéglátásban, idegenforgalomban, szolgáltatási ágazatban dolgozókat képviselő Mio Italia az utóbbi hónapokban több utcai megmozdulást szervezett. Milánóban az utcai árusok tüntettek a központi pályaudvar előtti téren.

Dolgozni akarunk, nyitást akarunk – írták a magasba tartott tábláikra.

A tüntetők, közöttük fuvarosok is, szintén összecsaptak a rendőrséggel. A dél-olasz Caserta városánál a demonstrálók elfoglalták az országot hosszában átszelő A1-es autósztrádát. A demonstráció még az esti órákban is tartott: járműveikkel csigatempóban haladnak, ami az egész ország sztrádaforgalmát megbénítja.

Tüntettek Barin is,

Nápolyban az újranyitó kereskedők fehérneműt tettek a kirakatokba,

így üzenve, hogy a válságban az utolsó ruhadarabig elszegényedtek.

Olaszországban kedden oldották fel a húsvéti teljes zárlatot, de a szigorú intézkedések április végéig érvényben maradnak. A húsz tartományból kilenc vörös zónának számít továbbra is, vagyis a vendéglátás és a kereskedelem sem működik. További tizenegy régió narancssárga fokozatba tartozik, vagyis az üzletek nyitva tarthatnak, de a vendéglátás csak elvitelre dolgozik – írja az MTI. 

Rovatok