Index Vakbarát Hírportál

Egy ország, ahol két hónap alatt fékezték meg a járványt

2021. április 10., szombat 13:24

Portugáliában a napokban feloldották az addig érvényes, koronavírus-járvány elleni korlátozó intézkedéseket. Pedig februárban még arról jöttek hírek, hogy az ország az összeomlás szélén áll.

Portugáliában az elmúlt hónapokban lakosságarányosan szinte a legtöbb fertőzöttet és halálesetet rögzítették. A 10,3 milliós országban annyira gyorsan terjedt a fertőzés, hogy több kórház is betelt. Január végén még arról írt a Politico, hogy a koronavírus gyógyítására specializálódott intenzív osztályokon összesen hét szabad hely maradt. 

Alig több mint két hónappal később azonban Portugália most mégis enyhített a szigoron.

Az Egészségügyi Minisztérium február közepén kiadott adatai szerint több mint 90 százalékos volt a kórházak kihasználtsága. A januári csúcsban a számok napi tízezer fölötti új fertőzöttet mutattak, sőt akár a napi 300 fölötti halálozási ráta sem volt ritka.

Magyarázatként az állhatott a háttérben, hogy a többi európai állammal ellentétben a lisszaboni kormány tavaly decemberben nem védekezett kellőképp az akkor újonnan megjelent vírusvariánsokkal szemben – a brit mutáns hihetetlen mértékben fertőzte meg az embereket.

Bár António Costa portugál miniszterelnök 

január közepén országos zárlatot rendelt el, amely mostanáig tartott, ezzel mégsem tudták időben megoldani a problémát, amelyre már decemberben reAgálniuk kellett volna.

A portugál kormányfő a TVI televízióban azt mondta január végén, kifejtve véleményét a kialakult helyzetről, hogy

nem rossz, hanem egyenesen rettenetes, miközben a kórházak a befogadóképességük határán járnak.

Viszont a februári járványdömpinget március elejére sikerült legyűrnie a portugál egészségügynek. A korlátozó óvintézkedések folyamatos betartásával és a nemzetközi segítségnek köszönhetően már márciusban 500 körülire esett vissza a napi fertőzöttek száma, a járvány miatti elhalálozások száma pedig napi 20 lett.

Az újranyitás folyamata

Minden múzeum, kiállítóterem, edzőterem, a szabadtéri piacok, sőt a 200 négyzetméternél nem nagyobb üzletek is kinyitottak – de csakis a folyamatos és szigorú higiéniai szabályok betartásával.

Újra szabadon lehet a vendéglátóhelyeket, kocsmákat, éttermeket látogatni, bár a kiszolgálás csak szabadtéren engedélyezett. 

Az élemiszerüzletek kivételével a boltok délután egykor zárnak, és csak azok nyithatnak ki, amelyeknek az utcára nyílik az ajtajuk.

Az iskolákban újraindul a jelenléti oktatás, bár még nem mindegyik korosztálynál. Márciusban először az általános iskolák, óvodák és bölcsődék nyithattak újra ki. Április 19-től viszont már visszatérhetnek a gimnáziumokba a középiskolai diákok, illetve bejárhatnak az egyetemi hallgatók is. 

A tervek szerint – eleget téve a kéthetes folyamatos lazításnak, melyet a portugál kormány programként jelölt meg – május 5-től a vendéglátóhelyek zárt helyiségei is kinyithatnak majd.

Az Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ április 9-i adatai szerint Portugáliában 100 főre vetítve 27-en kapták meg a koronavírus elleni vakcinát, amely többségében a Pfizer/BioNTech, valamint az AstraZeneca-oltóanyag.

(Borítókép: Lisszabon 2021. április 5-én. Fotó: Horacio Villalobos / Corbis / Getty Images)

Rovatok