Index Vakbarát Hírportál

Szerbiában gyorsan jár pénz az oltásért

2021. május 6., csütörtök 13:19

Szerbiában június 20-áig kézhez kapják az oltásért járó jutalmat az érintettek. Azok a szerbiai lakosok, akik május 31-éig legalább az első adagját felveszik a koronavírus elleni vakcinának, június 1-je és 15-e között igényelhetik ezt a 3 ezer dináros (több mint 9 ezer forint értékű) juttatást. Ezt Siniša Mali pénzügyminiszter jelentette be Pink TV műsorában. Hozzáfűzte: az anyagi segítségről hivatalosan holnap dönt a kormány. Ez az intézkedés az állam gazdasághelyreállító segélycsomagjának harmadik részével összeegyeztethető támogatás, írta a Magyar Szó.

A koronavírus járvány miatt korábban határoztak arról, hogy 60 eurós állami támogatás minden egyes nagykorú szerbiai állampolgárnak jár, aki igényli azt. Ebből 30 eurót májusban, 30-at pedig novemberben utalnak át. A nyugdíjasok ezen felül további 50 eurót kapnak szeptemberben, így összesen 110 eurós támogatásban részesülnek.  

A nyugdíjasok az első 30 euróhoz csütörtökön jutnak hozzá.

A többi polgár számára május 12-én kezdik kiutalni az első 30 eurót.

Rovatok