Index Vakbarát Hírportál

Szabadkőművesek ellen tervezett merénylet miatt vették őrizetbe egy francia neonáci csoport tagjait

2021. május 7., péntek 18:05

Őrizetbe vették Franciaországban egy neonáci csoport hat tagját, akik egy szabadkőműves páholy ellen terveztek merényletet – jelentette be pénteken a párizsi terrorelhárítási ügyészség.

A tájékoztatás szerint a Becsület és Nemzet elnevezésű csoport tagjait kedden állították elő egy februárban indult előzetes eljárás keretében. Három, 29 és 56 év közötti gyanúsított, két férfi és egy nő ellen javasolnak vádemelést a vizsgálóbírók terrorista bűnszövetkezet gyanújával. A másik három gyanúsítottat, szintén két férfit és egy nőt szabadon engedték a kihallgatások után, ellenük egyelőre nem indul eljárás.

Igazságügyi források szerint a gyanúsítottak egy szabadkőműves páholy ellen akartak merényletet végrehajtani, de a támadás részleteit még nem dolgozták ki.

A gyanúsítottak robbanószerkezetekről kommunikáltak egymás között és terepszemlét is tartottak, a rendőrség ennek köszönhetően tudta őket leleplezni. A házkutatások alkalmával neonáci iratokat találtak. Rendőrségi források szerint a csoport egyes tagjai kapcsolatban álltak az összeesküvés-elméletek francia mozgalmának egyik ismert alakjával, a Malajziában élő Rémy Daillet-val.

Franciaországban több másik terrorelhárítási eljárás is zajlik szélsőjobboldali csoportok ellen.

Rovatok