Index Vakbarát Hírportál

Száz év után újraegyesülnének az írek

2021. május 8., szombat 21:55

Száz évvel ezelőtt, 1921-ben aláírták az angol–ír egyezményt, amely kimondta Írország szétszakadását – kettéosztották a túlfűtött politikai helyzetben lévő szigetországot: létrejött az Ír Köztársaság és az Egyesült Királysághoz tartozó Észak-Írország. A BBC az elmúlt hetekben készített egy felmérést. Az észak-írországi protestánsok 49 százaléka arra voksolt, ha népszavazás lenne arról, hova tartozzanak, ők inkább maradnának a brit korona alatt. Az írországiak 51 százaléka egy népszavazás esetén az ír sziget egyesítése mellett lenne.

A történelmi keretek alapos megismerése miatt messzire kell visszamenni, ha Írország történelmét vizsgáljuk. 1801-ben létrejött a Nagy-Britannia és Írország Királysága névre keresztelt állam. A két királyság ezzel megszűnt perszonálunióként működni: hivatalosan is az angol, majd a nagy-britanniai király uralkodott az Ír Királyságban.

Megannyi konfliktus terhelte ki a katolikus írek és a protestáns – anglikán – britek kapcsolatát, mégis fenn tudták tartani a királyságot egészen az I. világháborút követő, 1919–1921-es ír szabadságharcig, amikor az írek kiharcolták függetlenségüket. 

Az angol–ír béke egyben azt is jelentette, hogy kikiáltották az Ír Köztársaságot, és létrejött Észak-Írország.

Ezt követően V. György brit király nyitotta meg 1921. június 22-én Belfastban az első észak-írországi parlament ülését.

Az 1970-es évektől kezdve az Ír Köztársaság rendezte viszonyát Londonnal, ám Észak-Írországban másképp áll a helyzet: polgárháború szerencsére nincs, de a fő konfliktus a hovatartozásból fakad. A két legnagyobb párt ma a köztársaságpárti – ők a katolikus írek – Sinn Féin és a protestáns Demokratikus Unionista Párt (DUP) az Ír-sziget északi részén. Mondani sem kell, hogy mindkettő teljesen eltérően látja Észak-Írország helyzetét. Az északír politikában meghatározó jelentőségű a nemzeti identitás kérdése.

A brexithatás – mire számítanak az írek?

2016. június 24-én a britek megszavazták az Egyesült Királyság kilépését az Európai Unióból. A volt brit miniszterelnök, David Cameron vezette kormány bejelentette lemondását. A dolog pikantériája, hogy ugyan ő írta ki a népszavazást, de kormányával együtt mégis a maradás mellett kampányolt.

A 2016-os Brexitnépszavazáson az észak-írországi szavazók többsége – hasonlóan a skótokhoz – az EU-ban maradás mellett döntött. Az északírek 55,78 százaléka tette le a voksát a Európai Unióban való maradásért,

viszont az Egyesült Királyságban lakosságarányosan kisebbségben maradtak, ezért Angliával és Walesszel együtt 2020. január 31-én ők is kiléptek az unióból. Ezután erősödtek fel a függetlenségpárti hangok, melyek szerint:

ki kell lépni az Egyesült Királyságból, és elszakadni a Westminter diktálta közös döntéshozataltól.

A BBC az Ír-sziget politikai megosztásának közelgő századik évfordulója alkalmából Észak-Írországban és Írországban is átfogó felmérést végeztetett a LucidTalk közvélemény-kutatóval.

Az eredmények meglepőnek tűnhetnek, ugyanis a határ mindkét oldalán azok vannak többségben, akik úgy gondolják, hogy 10 éven belül még nem jöhet létre az egységes ír szigetország. Észak-Írországban 55 százalék, Írországban 59 százalék tartja ezt valószínűtlennek. Abban a kérdésben azonban, hogy véleményük szerint 25 év múlva mi lesz a helyzet, a

felmérésbe bevont észak-írországiak 51 százaléka, az írországiak 54 százaléka úgy vélekedett, hogy Észak-Írország addigra elhagyja az Egyesült Királyságot, és egyesül az Ír Köztársasággal.

Arlene Foster miniszterelnök lemond posztjáról, miután pártja bizalmatlansági eljárást indított ellene. Május 28-án fog távozni fog a belfasti koalíciós kormány nagyobbik pártja, a koronahű protestáns Demokratikus Unionista Párt (DUP) vezetői tisztségéből, június végén pedig az Ír-sziget egyesítéséért és a brit fennhatóság ellen küzdő legnagyobb britellenes katolikus mozgalommal, a Sinn Féinnel alakított észak-írországi egységkormány éléről is.

Új zászló – megváltozik a trikolór?

A szigetország hagyományainak tiszteletben tartásához új zászlóra lenne szükség – derül ki az Irish Independent közvélemény-kutatásából.

Az írországiak 37 százaléka, az északírek 46 százaléka támogatja azt az ötletet, hogy új zászlót tervezzenek. 

Érdekesnek tűnik, hogy a déliek 8 százaléka támogatja a Union Jack használatát mindenhol – az északíreknek csak a 13 százaléka mondja ugyanezt.

A déli szavazók 49 százalékának fontos a zászló mint szimbólum, ellenben az északír szavazók 29 százaléka tartja úgy, hogy lobogójuk fontos jelkép. Észak-Írország 1953 óta hivatalosan a „Union Jack”-et és az ulsteri zászlót  ami 1973 előtt volt Észak-Írország hivatalos zászlója  használja.

Az ír zászló a felekezetek közötti uniót képviseli, mivel a zöld színt a katolicizmussal, a narancsszínt pedig a protestantizmussal azonosítják. Mára Írország zászlaja a sziget újraegyesítésének szimbólumává is vált.

A jelenlegi ír nemzeti lobogó az európai forradalmak évében, vagyis 1848-ban született meg, bár valószínűleg még más sorrendben használták rajta a színeket. A zöld szín a nemzeti függetlenség pártján álló katolikus íreket szimbolizálja, illetve összefüggésbe hozható Szent Patrik színeivel is. A zászló másik oldalán lévő narancssárga szín Írország protestáns lakóit jelképezi – ők támogatták a britekkel való egyesülés ötletét.

(Borítókép: Egy férfi egy ulsteri zászlót tart a kezében Észak-Írországban 1999. július 4-én. Fotó: Sean Gallup / Getty Images)

Rovatok