Index Vakbarát Hírportál

Újra Sadiq Khant választották London polgármesterévé

2021. május 9., vasárnap 07:32

Az előrejelzéseknek megfelelően ismét az ellenzéki Munkáspárt jelöltjét, Sadiq Khant választották London polgármesterévé. a második polgármesteri megbízatását nyerte el – írja az MTI.

A május 6-án rendezett londoni polgármester-választás eredményét brit idő szerint szombaton késő éjjel hirdették ki, érdekesség, hogy 

rekordszámú, húsz jelölt versengett a város vezetéséért, Azonban a sok induló közül, de Sadiq Khannak csak egy igazi versenytársa volt a Konzervatív Párt jelöltje, Shaun Bailey.

Az angol fővárosban a választásra jogosultaknak mindössze 41,2 százaléka vett részt a polgármester-választáson, ezek közül 1,2 millió voksoltak Sadiq Khanra, ami a szavazatok 55,2 százalékát jelenti. Ezzel szemben a rivális Shaun Bailey első és második preferenciás szavazatainak együttes száma 977 601.

Sadiq Khant először 2016 májusában választották a 9 milliós London polgármesterévé. Közvetlen elődje ebben a tisztségben Boris Johnson jelenlegi konzervatív párti brit miniszterelnök volt, akit szintén kétszer választottak meg a brit főváros polgármesteri posztjára.

A helyzet különlegessége, hogy Khan most elnyert második polgármesteri megbízatása a szokásos négy helyett három évre szól.

Ez azért lehetséges, mert eredetileg tavaly májusra kitűzött választást ugyanis Boris Johnson kormánya a koronavírus-járvány miatt egy évvel elhalasztotta, de a következő választást a jelenlegi tervek szerint az eredeti menetrendnek megfelelő időpontban, 2024-ben tartják.

Sadiq Khant a legnagyobb ellenzéki brit parlamenti erő, a Munkáspárt mérsékelt baloldali szociáldemokrata irányzatának képviselőjeként tartják számon, aki erőteljesen EU-párti szárnyához tartozik, erőteljesen a bennmaradásért kampányolt. A polgármester-választás eredményének kihirdetése után, vasárnap hajnalban elmondott beszédében is kijelentette, hogy 

London és az egész ország továbbra is megosztott, és még mindig a Brexit ütötte sebeket viseli.

Khan hozzátette, hogy hidakat mindig jobb építeni, mint falakat, és ígéretet tett arra, hogy ő is megpróbál hidakat építeni a városháza és a kormány között.

Rovatok