Index Vakbarát Hírportál

Olasz falvak fizetnének, hogy odaköltözzön, és még a munkáját is megtarthatja

2021. május 9., vasárnap 20:24

A lakbére felét kifizetné a laziói Rieti és a toszkánai Santa Fiora azoknak, akik a két falu valamelyikébe költöznének, és onnan dolgoznának home office-ban – bukkant rá a CNN.

Megjegyzik, a távmunka sokaknak már a koronavírus-járvány megjelenése után egy évvel annyira alapvető, hogy az irodájuk már bárhol lehet, például a konyhaasztalon, a kanapén, a homokos tengerparton, vagy ha úgy tetszik, akár a világ másik felén is. A két olasz falu ezt a jelenséget használná fel arra, hogy egy kicsit fellendítse a turizmust a városban, de félreértés ne essék: nem fizetett vakációról van szó. 

Igaz, Rieti és Santa Fiora fizeti az amúgy sem túl drága albérleti díj felét azoknak, akik odaköltöznek, de a feltételek között szerepel, hogy a pályázóknak kell hogy legyen munkahelyük. Azt nem kötik meg, hogy a megélhetést milyen munkával szerezheti meg, így – ha meg tud állapodni a munkaadójával – akár már egy hét múlva az olajfaligetekre nyíló panorámás teraszon dolgozhat, miközben egy pohár vörösbort kortyolgat.

A kedvezmény azoknak szól, akik minimum két, maximum hat hónapra mennének a falvak valamelyikébe.

Rovatok