Index Vakbarát Hírportál

Hamász-tengeralattjárót semmisített meg Izrael

2021. május 17., hétfő 19:05

A tenger felől érkező, „merülésképes tengerészeti fegyverrel" tervezett támadást hiúsított meg az izraeli hadsereg (IDF). 

Az izraeli légierő közlése szerint az utóbbi napokba a Gázai övezet északi részén, a Hamász tengerészeti eszközei közelében „gyanús" cselekményekre figyeltek fel a zsidó állam védelmi erői. Hétfőn egy, a Hamásznak tulajdonított tengeralattjáró jellegű eszköz közelítette meg a partokat, a gyanú szerint támadásra készülve az izraeli vizeken. A légierő és a haditengerészet egy közös  akcióval hárították el a fenyegetést – idézi a BBC az izraeli fegyveres erők közleményét.  

A „merülőképes tengerészeti fegyver" ellen végrehajtott csapásról az IDF videót is feltöltött Twitter-oldalára. 

A múlt héten kitört rakétaháború hétfőn, Sávuot, a zsidó pünkösd ünnepén sem csillapodott, Izrael déli részére több hullámban is rakétaeső hullott a nap folyamán. Ahogy azt korábban mi is megírtuk, a konfliktusból az már kiderült, hogy a Gázai övezet szervezeteinek rengeteg fegyver áll rendelkezésére, amelyekhez az Index által megkérdezett szakértő szerint – legalábbis részben – az egyiptomi fennhatóságú Sínai-félszigetről csempészik be az alapanyagokat. 

Az izraeli 11-es csatorna becslése szerint a Hamásznak és az Iszlám Dzsihádnak 10 ezer rakétája volt a konfliktus kirobbanása előtt, s bár ez az arzenál megfogyatkozott, elég rakéta maradt, hogy még napokig folytatni tudják a harcot – írja az MTI. 

A rakétakilövésekre Izrael stratégiai célpontok megsemmisítésével, valamint rakétakilövők és a gázai iszlamista szervezetek vezetőinek célzott likvidálásával válaszol. Az egyik ilyen precíziós csapásban hétfőn életét vesztette Husszam Abu Harbíd, az Iszlám Dzsihád egyik legfőbb vezetője, aki az utóbbi másfél évtizedben több, egyaránt izraeli katonák és civilek elleni támadásért felelt. 

Eközben az al-Dzsazíra arról számolt be, hogy a gázai kórházak egyre nehezebben bírnak az izraeli légicsapásokban megsebesültek ellátásával. A pánarab hírtelevízió helyszíni tudósítója szerint az ellátást egyebek mellett az is nehezíti, hogy napi 1-3 órát van áram a kórházakban. A BBC szerint az éjszakai izraeli bombázásokban – amellett, hogy az IDF közlése szerint Hamász-vezetők otthonait vették célba – villamosvezetékek is kárt szenvedtek. Ez magyarázhatja az áramkimaradásokat. Az egyiptomi Vörös Félhold tájékoztatása szerint sok palesztin sebesültet ezért a Sínai-félszigeten, egyiptomi kórházakban látnak el.

Antony Blinken amerikai külügyminiszter bizonyítékot kért Izraeltől a Hamász tevékenységére abban a több külföldi sajtóorgánum, így az al-Dzsazíra és az AP amerikai hírügynökség irodáinak is otthont adó épületben, amelyet hétvégén bombáztak le. Izrael azt állítja, hogy a Hamász katonai hírszerzésre használta a házat. Antony Blinken egyúttal felszólította Izraelt és a Hamászt, hogy kíméljék a polgári lakosságot, és közölte, hogy az Egyesült Államok „intenzíven" dolgozik azon, hogy véget érjen az erőszak.

Eközben a Washington Post arról ír, hogy Joe Biden amerikai elnök jóváhagyta a 735 millió dollár értékű precíziós rakéták, úgynevezett okosbombák eladását Izraelnek. 

Bár több demokrata is ellenzi a fegyvereladást éppen akkor, amikor rakétaháború zajlik Gáza és a Izrael között, a lap kiemeli, hogy az ügyletet már egy héttel a konfliktus kiéleződése előtt jelezték a kongresszusnak. 

A palesztin ügy egyik legnagyobb szószólója, Recep Tayyip Erdogan török elnök pedig Ferenc pápával egyeztetett az palesztin-izraeli konfliktusról. Ebben a telefonbeszélgetésben a török államfő hangot adott annak a meglátásának, hogy a zsidó állam fenyegeti a közel-keleti térség biztonságát, s a kiújult konfliktus miatt szerinte a nemzetközi közösségnek meg kell leckéztetnie Izraelt.

„Amíg a nemzetközi közösség nem sújtja szankciókkal Izraelt, a palesztinok továbbra is mészárlás áldozatai lesznek" – hangsúlyozta Erdogan. 

Rovatok