Index Vakbarát Hírportál

Csapást mérne a dezinformációra a Riporterek Határok Nélkül

2021. május 18., kedd 11:24

Elindította a Journalism Trust Initiative (JTI) nevű programját a Riporterek Határok Nélkül (RSF). A kezdeményezés célja, hogy a félretájékoztatás elleni küzdelem keretében kiszűrjék, mely médiumok minősíthetőek megbízhatónak. 

A sajtószabadsággal foglalkozó szakmai egyesület egy digitális alkalmazást tett közzé az interneten, amelyen keresztül, egy háromlépcsős folyamat végén a médiumok megkaphatják a megbízhatóságot jelölő JTI-címkét – idézi az RSF közleményét az MTI.

A folyamat első szakaszában a jelentkező saját maga értékeli, hogy megfelel-e a JTI-ben megfogalmazott „szabványnak". Ez egy szakmai követelményrendszer, amelyet több mint 130 médiaszervezet és sajtószereplő, akadémikusok, médiahatóságok és technológiai vállalatok együttműködésével, az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU) és az Agence France-Presse (AFP) francia hírügynökség alapítói támogatásával dolgoztak ki.

Az AFP nem mellesleg tényellenőrző programot fejlesztett ki a Facebookon terjedő tartalmak csekkolása érdekében. A kezdeményezéshez Magyarország is csatlakozott.

A JTI-minősítés második körében a pályázó média önértékelésének eredményeit egy átláthatósági jelentésben nyilvánosságra hozhatja.

Végül egy akkreditált tanúsító szervezet független vizsgálat keretében átvilágítja a jelentkezőt.

A folyamat résztvevői csak akkor kaphatják meg a JTI-címkét, ha az említett szinteket teljesítették. Az RSF szerint a terv mélyreható és újító előrelépést jelent a dezinformáció elleni küzdelemben.

Napjaink információs káoszában az álhírek, a propaganda, valamint a gyűlöletbeszéd versenyelőnyben van az újságírással szemben 

– jelentette ki Christophe Deloire, az RSF főtitkára. Hozzátette,

a vállalkozás egy olyan, mindent megváltoztató kezdeményezés, amelynek célja, hogy a szakmai normáknak való megfelelés kézzelfogható értékké váljon, végső soron pedig az újságírás fenntarthatóságának garanciája legyen.

Az RSF azt reméli, a tervtől, amelynek alapelveit még 2018-ban mutatták be, az Európai Bizottság és a megbízható újságírás előmozdítását célzó Craig Newmark Philanthropies jótékonysági szervezet közösen finanszírozza, arra készteti majd a nyilvánosságot, hogy a megbízható médiához forduljon.

A JTI-címke a hirdetőket is megnyugtathatja, ami által több reklámbevételt keletkeztet a folyamatban résztvevők számára. A címke egyben referenciaként szolgálhatna a szabályozó hatóságok, közösségi hálózatok számára, és megfelelésre ösztönözné a feltételeknek még meg nem felelő médiumokat is.

Rovatok