Index Vakbarát Hírportál

Frontálisan ütközött két vonat, több mint kétszáz sérült

2021. május 25., kedd 13:37

Frontálisan összeütközött két vonat Malajzia fővárosában, Kuala Lumpurban egy alagútban, a balesetben több mint kétszáz ember megsérült. 

A helyi idő szerint hétfő esti szerencsétlenségnek nincs halálos áldozata, ám 21 sérültet továbbra is kórházban ápolnak; közülük 15-en válságos, hatan pedig életveszélyes állapotban vannak – írja az MTI a közlekedési minisztérium tájékoztatására hivatkozva.

A baleset azután történt, hogy az egyik automatizált, tehát vezető nélküli vonat, fedélzetén 213 utassal, elhagyta az állomást, majd frontálisan összeütközött az ellenkező irányból érkező vonattal. A szemből érkező vonatot ember vezette, aki a vasúttársaság egyik telephelyére igyekezett a rá bízott szerelvénnyel, amely javításra szorult

– adta hírül Wee Ka Siong közlekedési miniszter. A tárcavezető egy későbbi sajtótájékoztatón közölte: a nyomozók szerint lehetséges, hogy a vezető hibázott, és ez okozhatta a balesetet.

Wee tájékoztatása szerint a metróhálózatot működtető Prasarana Malaysia Berhad állami vállalatnak körülbelül három napig tarthat eltakarítani a romokat a baleset helyszínén, és rendbe hozni a vágányt.

Ez az első súlyosabb baleset, amely a 23 éve működő automatizált városi vasúti közlekedésben előfordult a délkelet-ázsiai országban.

Rovatok